A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Sajtószemle: Asztalos Dáviddal készített hosszabb interjút a Kesport

Csapatunk több új játékossal is erősödött a nyári átigazolási időszakban, az egyik legismertebb futballistának Asztalos Dávid számít az érkezők közül. A korábbi utánpótlás-válogatott játékossal a kesport.hu készített interjút, melyből itt is idézünk.

Mit jelent számodra, hogy Kecskeméten folytatod a pályafutásod?

A KTE egy élvonalbeli múlttal, nagy hagyományokkal rendelkező klub, amelynek nem az NB III-ban van a helye. Örülök, hogy itt folytatom, és minden erőmmel azon leszek, hogy hozzásegítsem a feljutáshoz csapatomat.

Hogyan jött a kecskeméti megkeresés?

Egy játékosügynök által kerültem szóba Kecskeméten. Először ő lépett kapcsolatba a klubbal, és Zoran Kunticcsal, aki volt már az edzőm Ajkán. Mivel jól ismert, jött a megkeresés, hogy igazolnék-e a KTE-be, és természetesen örömmel mondtam igent. Volt már egy hosszabb beszélgetésem a vezetőedzővel; elmondta az elképzeléseit, de majd csak az edzőmeccsek után lehetünk okosabbak az ügyben, hogy pontosan melyik poszton fogok játszani.

Milyen egyéni- és csapatcélok várnak rád a következő szezonban?

Egyéni célom annyi, hogy egyértelműen stabil csapattag szeretnék lenni, valamint egész szezonban megbízható teljesítményt akarok nyújtani. A KTE-t az első háromba várom, és mindent megteszünk majd az aranyéremért.

A teljes interjút a kesport.hu-n ide kattintva olvashatják szurkolóink!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók