A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Sajtószemle: Károly Bálint lett a hét legjobbja

A KTE HUFBAU vasárnap 2-0-ra verte meg hazai környezetben a Rákosmente FC-t, mely egy időre alighanem az utolsó lila-fehér siker volt, hiszen az MLSZ azóta félbeszakította a bajnokságot. A meccs hőse Károly Bálint lett a kesport.hu-nál, aki gólt és gólpasszt jegyzett. 

"Nagyon fontos sikert könyvelhetett el vasárnap a KTE HUFBAU labdarúgócsapata, amely a veszélyes Rákosmente együttesét verte meg 2-0-ra a Széktói Stadionban úgy, hogy szűk félórát emberhátrányban játszott. A győzelem főszereplője Károly Bálint, a kecskemétiek játékmestere volt, aki a 27. percben 16 méterről állhatott oda egy szabadrúgás mögé, és ahogyan a szezon során oly sokszor, ezúttal is értékesítette a helyzetét. A pontrúgások specialistája nem csak ezzel, hanem a KTE második gólja előtt – Asztalos Dávidnak – adott gólpasszával is kiérdemelte a meccs embere címet. Köszönhetően annak, hogy a nagy rivális Iváncsa botlott Szegeden, a lila-fehér gárda bebiztosította első helyét a tabellán, jelenleg kettő egységgel előzi meg a Dabast és hárommal az egy meccsel kevesebbet játszó Iváncsát. A Rákosmente elleni győzelem emellett azért is volt létfontosságú, mert novemberben elképesztő rangadók várnak a KTE-re, hiszen ebben a hónapban kerül sor még az ötödik Kozármisleny, a harmadik Iváncsa és a negyedik FTC II. elleni összecsapásokra" - írja a kecskeméti sportportál. 

Mint ismert, azóta biztossá vált, hogy a rangadókra csak 2021-ben kerülhet sor. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók