A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Soroksáron folytatódik a bajnokság

A KTE HUFBAU vasárnap 13 órás kezdéssel a Soroksár SC vendége lesz a Szamosi Mihály Sporttelepen, a 21. fordulóval megkezdődik a tavaszi szezon a Merkantil Bank Ligában.

Rövid téli szünet állt rendelkezésre a csapatok számára, hogy rendezzék soraikat az őszi idényt követően, hiszen nem is oly rég, december 12-én rendezték az utolsó tétmeccseket a másodosztályban. Rövid pihenőt követően, január 3-án gyakorlatilag mindenki munkába is állt, hogy négy hét alatt megfelelő állapotba kerüljön a folytatás előtt. Így tett a Soroksár is, mely a 14. helyről várja a folytatást, és bizony nagyon nem mindegy, hogyan kezdi az évet a klub, hiszen a korábbi pályafelújítási munkálatok miatt négyszer is otthon játszhat a „Sori”. Lipcsei Péter csapatánál kevés mozgás volt télen, egyedül Gengeliczki Gergő távozásával veszített alapembert a szakmai stáb, ezzel együtt tele van rutinos, NBI-es múlttal rendelkező játékossal a csapat. A felkészülés során nehézségekkel is meg kellett küzdenie a Soroksárnak, mely így három edzőmeccset tudott lejátszani, sorrendben a Siófok (4-2), az Ajka (1-3) és az FTC II. (5-1) ellen.

Szabó István az eredmények alapján bizakodó lehet a felkészülés végén, hiszen a Dabas (6-1), a Hódmezővásárhely (3-0), az RKSK (4-1), a Vác (2-1) és a Budaörs (7-0) is vesztesen távozott januárban a Széktói Stadionból. Újoncként a 3. helyről várja a rajtot és a tavaszt a csapat, de ahogy az ősz folyamán az már sokszor megmutatkozott, minden mérkőzés élet-halál harc a helyezésektől függetlenül a Merkantil Bank Ligában. Ami a keret változásait illeti, érkezett a jobb oldalon bevethető Tóth Dávid (Haladás), valamint a középpályás Szabó László (Dabas), Madarász Bence, Puskás Zoltán, Marsa Levente és Szalai József távozott. A keret két fiatallal is bővült Győri Benjámin és Győri Ábel személyében. Tavaly augusztusban 5-2-es kecskeméti sikerrel ért véget az odavágó, ám akkor is voltak komoly fordulópontok a kiélezett csata során. 

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – A téli munka finiséhez érkeztünk. Januárban egy meccsünk lesz, de utána februárban rangadók és kupameccs is vár ránk. Erre próbáltunk meg becsületesen felkészülni. Jelenleg úgy látom, hogy a játékosok jó állapotban vannak, de ezt majd a mérkőzés mutatja meg. A Soroksár nagyon erős ellenfél, az őszi meccsen is több fordulópontja volt a találkozónak, amiből akkor mi jöttünk ki jobban. A számok alapján rutinosabbnak mondanám ellenfelünket, tele vannak NBI-es múltú futballistákkal is. Természetesen mi nem ezzel foglalkozunk, de maximálisan tisztelve az ellenfelet, illetve szakmai stábjukat is, szeretnénk a saját játékunkat játszani, illetve ponttal vagy pontokkal távozni. 

Szurkolói információk:

A mérkőzés belépőit a helyszínen, a Szamosi Mihály Sporttelepen lehet megvásárolni a pénztárban. A vendégszektor az alábbi térképnek megfelelően a Haraszti útról közelíthető meg a 2-es jelnél, míg a 3-as jelöli a szektort. A felnőtt jegyek egységesen 1200 forintba kerülnek, míg a diákok és a nyugdíjasok 700 forintért léphetnek be. A 7 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzés. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a sportrendezvények látogatásához továbbra is kötelező a védettségi igazolvány megléte, melyhez vigyék magukkal személyi igazolványukat is.

A sporttelep címe: Szamosi Mihály Sporttelep, 1239 Budapest, Haraszti út 26.

A mérkőzésről élőképes közvetítés nem lesz.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók