A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Sportigazgatóval bővült a szakmai stáb

A KTE HUFBAU szakmai stábja és vezetése új személlyel bővült, Tóth Ákos érkezésével egy sportigazgató felügyeli a jövőben a klub szakmai munkáját. Személyében egy olyan szakember érkezett, aki abszolút képben van a klubbal.

A 45 esztendős Tóth Ákos szegedi kötődésű szakember, korábban a SZEOL-al szép sikereket is ért el még vezetőedzőként, ahol 2012-2016-ig dolgozott. Ebben az időszakban a szegediek nagy menetelést hajtottak végre, hiszen előbb feljutottak a megye I-ből, majd ezután rögön az NBIII-ból is. Tóth Ákos folyamatosan képezte is magát, jelenleg A-licences végzettséggel rendelkezik. Nem ismeretlen számára a kecskeméti környezet sem, hiszen 2017 nyara óta az akadémia szakmai munkájában is részt vesz, emellett a tavalyi szezonban az ellenfelek feltérképezésében is segítette Szabó Tibor munkáját az NBIII-ban. 

Klubunk célja a sportigazgatói pozíció betöltésével, illetve a stáb bővítésével az, hogy közép, illetve hosszú távon is megfeleljünk a kitűzött céloknak, erősítsük a szakmai hátteret, illetve eredményes és sikeres csapat formálódjon Kecskeméten.

Tóth Ákos széles feladatkörrel vág neki a munkának, melyet izgatottan vár:

„Két éve már a kecskeméti akadémia alkalmazásában állok, jelenleg mint scout vezető, de tavaly Szabó Tibornak az első csapatnál is segítettem az ellenfelek feltérképezésében. Most a tulajdonos úr úgy döntött az eredményeket látva, hogy kicsit változtat a klub felállásán, keres egy kapcsot a vezetői kör és a szakmai stáb közé, ez a megtiszteltetés engem ért. Nem az én személyem fontos, csak az, hogy szeretnénk felépíteni úgy a klubot, hogy ott legyen ahová hivatott, ez idővel osztályváltást is jelent. Természetesen nagyon fontos, hogy a vezetőedzővel és stábjával is harmonikusan tudjunk együttműködni, az esetleges gyenge pontokat javítsuk, de szintén nagyon fontos, hogy az akadémiával kapcsolatos munka is minél eredményesebben mutatkozzon meg. Nem állunk rosszul ezen téren, de ezen is lehet még javítani. Két lábbal a földön járunk, első körben az a célunk, hogy egy NBIII-as élcsapatnak tapsolhassanak a nézők, ehhez szeretnénk kialakítani azt stábot és hátteret, mellyel gördülékenyen mehet a napi munka. Ahogy a hétvégi mérkőzés is mutatta, önmagában az nem elég, hogy akarjuk és csináljuk, jól futballozunk, eredmények kellenek, ez gólokban és győzelmekben mérhető.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók