A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Stábunk győzelmével zárult a városi bajnokság

Tavaly ősszel állt névadóként is a városi kispályás labdarúgó bajnokság szervezése mellé a KTE, melynek helyszínét is biztosítva, a sátorcsarnokban zajlottak azóta a sorozat küzdelmei. Az őszi kiírás után a tavaszi szezon is véget ért, ezúttal ráadásul itthon tartottuk a trófeát.

Ősszel a Saller FC zárt az élen, míg a klubunk stábtagjaiból, utánpótlás edzőiből és vezetőiből formálódó Stáb akkor az ötödik helyen ért célba. Tavasszal összesen 10 klub nevezett, az alapszakaszt követően sorrendben a Díszkert, a címvédő Saller, az Idegenben jó az X, illetve a mieink jutottak az elődöntőbe. Onnan aztán a Díszkert elleni sikerrel léptünk a döntőbe, míg a másik ágon az Idegenben jó az X bizonyult jobbnak. A harmadik hely végül a Díszkertté lett, a döntőben pedig 1-1 után büntetőkkel sikerült megszereznie a mieinknek a trófeát, miután Huber Bálint a hirtelen halálban nem hibázott Németh Viktor védése után. Stábunk egy egyéni díjat is bezsebelt, a torna legjobb játékosának Puskás Zoltánt választották meg.

Klubunk és csapatunk nevében minden együttesnek gratulálunk a tavaszi szezonban nyújtott teljesítményéhez, egyben köszönjük a szervezőknek a magas színvonalú versenylehetőséget. Folytatás ősszel következik!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók