A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó Alex: A maximumot kell nyújtanunk

Péntek este a Puskás Akadémia vendége lesz csapatunk Felcsúton 20:00-kor. Szabó Alex szerint az MTK elleni vereséget már maguk mögött hagyták, nagy motivációval készülnek, hogy ismét pontokat szerezzenek.

– Az akarás nálunk alap, ezzel nem volt gond az MTK ellen sem. Nem érdemes már arról a meccsről beszélni, amit kellett, azt már egymás között rendeztük, mindenki javítani szeretne. Nehéz mérkőzés vár ránk, pontosan azért, mert egy vereség után szeretne javítani a Puskás Akadémia is. Nagyon jó csapathoz látogatunk, de megvan az alkalmazott taktikánk, bízunk benne, hogy ez ülni fog. A Puskás ellen eddig általában jól jött ki a lépés számunkra, de nem kell ennek különösebb jelentőséget tulajdonítani, mindig alaposan felkészülünk a riválisainkból. Szeretnénk, ha ezt most is pontban, pontokban mutatkozna meg, ehhez viszont most is mindenkinek a maximumot kell nyújtania – mondta védőnk.

Klubtörténelmi év lezáráshoz közelít csapatunk, ennek megfelelően szeretnénk jó eredményekkel zárni az évet játékosaink. Szabó Alex szerint a rosszabb periódusokban sem tört meg az egymásba vetett hitük, így bizakodva várják a hajrát.

– Végig hittünk magunkban, hogy képesek vagyunk minden helyzetből felállni, és a köztünk lévő harmónia sosem tört meg, a nehezebb helyzetekben sem. Ennek szellemében készülünk továbbra is. A csapat nevében is azt mondhatom, hatalmas motivációval dolgozunk az év végén is, egyelőre csak a Puskás Akadémia van a szemünk előtt. Szeretnénk legalább pontot szerezni, hiszen minden pontnak megvan a helye a bajnokság végén.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók