A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó Alex: Nem vihetnek el minket az érzelmek

Védőnk kaposvári színekben már megélt néhány megyei rangadót, így pontosan tudja, mire is számíthat vasárnap. Elmondása szerint a legfontosabb az, hogy ne zökkenjenek ki a szokásos munkából, illetve higgadtan és koncentráltan futballozzanak.

– A dorogi siker nagyon volt, pláne a DVTK botlásával, de mennyit foglalkoztatok a rivális eredményével meccs közben?

– A lefújásig csak a Dorogra koncentráltunk. A mérkőzés után kimentünk a szurkolókhoz, illetve szokás szerint összeálltunk egy kicsit még a pályán. Akkor hallottuk először, hogy kikapott a Diósgyőr. Ezt nyilvánvalóan jó volt hallani, de még fontosabb volt, hogy mi is nyertünk.

– Megyei derbi következik, neked milyen tapasztalataid vannak ilyen szempontból?

– Még kaposvári játékosként nekünk a Siófok elleni találkozók számítottak derbiknek, úgyhogy abszolút át tudom érezni ennek a jelentőségét. Érezhető, hogy ez a mérkőzés milyen fontos mindenkinek, még ha számunkra nem is szabad különbséget tenni az ellenfelek között. A három pont a lényeg, az a legfontosabb, hogy itthon tartsuk.

– A heti munka során mennyit foglalkoztatok azzal, hogy milyen meccs jön?

– Egyáltalán nem, teljesen ugyanúgy dolgoztunk, ahogy az egész szezonban. Az elsődleges szempont mindig az, hogy sikerrel vegyük a következő akadályt, melyet jelenleg a Tiszakécske jelent számunkra. Most minden figyelmünk rájuk összepontosul, csak velük foglalkozunk.

– Mi döntheti el ezt a mérkőzést?

– Koncentráltan, higgadtan kell futballoznunk, nem szabad, hogy elvigyenek minket az érzelmek. Profi hozzáállással, saját játékunkra törekedve kell játszanunk, akkor remélhetőleg a siker sem marad el.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók