A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István a hónap edzője, Varga Bence megvédte címét

A Puskás Akadémia elleni döntetlent követően két nagy elismerésben is részesültünk, Szabó Istvánt ugyanis a hónap edzőjének választotta meg az M4 Sport szakmai grémiuma, míg Varga Bence a szurkolók szavazatai alapján ismét a legnagyobb védést mutatta be.

Csapatunk szeptemberben és októberben veretlen maradt az NB I-ben, és ebben az időszakban például a címvédő Ferencvárost is sikerült legyőznünk. Az M4 Sport és az MLSZ által közösen életre hívott szakmai és szurkolói díjak közül ezúttal kettőt is bezsebeltünk ennek a szép időszaknak köszönhetően. A jó szereplés elismeréseként Szabó Istvánt az összevont kettő hónap legjobb edzőjének látta a szakmai zsűri, míg a legszebb védésre a szurkolók szavazhattak, és ők Varga Bence Ferencváros ellen bemutatott bravúrját hozták ki győztesnek, aki Adama Traore tekerését tolta ki a zöld-fehérek elleni 2-0-os siker alkalmával. „Benyó” ezzel duplázott, hiszen augusztusban is hazavihette ezt az elismerést.

Vezetőedzőnknek és kapusunknak ezúton is gratulálunk!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók