A válogatott szünet után a Mezőkövesd elleni hazai mérkőzéssel folytatódott az OTP Bank liga a Kecskemét számára. A KTE mindent megtett a sikerért, azonban a meccset egyetlen gól döntötte el a vendégek javára. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők:
Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője: – A meccset megelőző nagy esőzés és a pálya talaja miatt alakítanunk kellett a taktikánkon. Előzetesen arra készültünk, hogy magasan letámadjuk a Mezőkövesdet. Ez azonban nem valósulhatott meg, hiszen a vendégek – nem megbántva őket, mert a talaj ennyit engedett – folyamatosan előre rugdosták a labdát, így hátulról kellett építkeznünk. A vereség ellenére nagyszerű mérkőzést játszottunk! Hat nagy helyzetet dolgoztunk ki. Ha ennyit ki tud védekezni az ellenfél akár a kapus, akár a jól blokkoló belső védők segítségével, akkor nincs más dolgom, mint gratulálni nekik. Azonban az én játékosaimnak is jár az elismerés, ugyanis ilyen pályán nem felívelt labdákkal, hanem kombinatív, szép játékkal alakítottunk ki ziccereket, ami hatalmas dolog. Sok mindenkit be lehet csapni, de a közönséget nem. A nézők a végén állva tapsoltak meg bennünket, ez mindent elmond erről a mérkőzésről. Köszönjük a támogatást nekik! Szenzációs teljesítmény volt, hogy 13 tétmérkőzésen keresztül nem kaptunk ki a Széktói Stadionban. Ez a sorozat most sajnos megszakadt, de megyünk tovább!
Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Speciális találkozó volt ez, hiszen a felhőszakadás miatt mindkét csapat egyszerű játékra rendezkedett be. Hatalmas küzdelem folyt a pályán. Az egy az egy elleni párharcok megnyerése kifejezetten fontos volt ezen az összecsapáson, hiszen passzolni és labdát vezetni nem lehetett. Egy momentum döntött, ám azt gondolom, hogy sokat tettünk azért, hogy a szerencse mellénk álljon. A gólunk után védekezésben több esetben is bravúros mentésre és a kapusunk védéseire volt szükségünk.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu