A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Álom kategória, hogy ősszel nem kaptunk ki hazai pályán

Lejátszotta utolsó hazai mérkőzését az őszi szezonban a Kecskeméti TE. Az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Puskás Akadémia volt az ellenfél a Széktói Stadionban, és a találkozó 1–1-es döntetlennel zárult. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Megvolt a stratégiánk erre a mai meccsre, miszerint masszívabban szerettünk volna játszani, mint az előző két-három meccsen. Kértem a játékosaimat, hogy a középső zónában és a támadóharmadban bátrabban támadjunk, és örülök, hogy ezt megvalósítottuk. Egyénileg talán jobb játékosok alkotják a Puskás Akadémiát, ám a meccs egészét nézve elmondható, hogy minimum pariban voltunk az ellenfelünkkel. Ide is eldőlhetett volna a találkozó, hiszen kapufát is lőttünk, de összességében igazságos a döntetlen. Az egy pontra biztosan rászolgáltunk. Örömteli az is, hogy a 4. fordulóhoz képest, amikor Felcsúton szintén 1–1-es döntetlent játszottunk a Puskással, sokat fejlődtünk. Akkoriban inkább az összeszedett védekezésnek köszönhetően sikerült jó eredményt elérni, míg most sokkal kreatívabban, támadóbb szellemben tudunk hétről hétre játszani. Ahogy érzékeltem, a közönségnek tetszett ez az összecsapás, és ez nekünk nagyon fontos. Álom kategória, hogy ősszel nem kaptunk ki hazai pályán.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Azzal a céllal érkeztünk Kecskemétre, hogy elvigyük a három pontot. A félidőben vezettünk is, és azt beszéltük meg a szünetben, hogy rá kell rúgnunk az 1–0-ra a második találatunkat. Sajnos sok helyzetet hagytunk ki, míg egy lepattanóból betalált az ellenfél. Egyenlő állásnál változtattunk, három csatárral mentünk a győztes találatért, azonban hátul kezdtek gondjaink adódni. Sok párharcot veszítettünk el, ezt a hazaiak kihasználták. A végén a veszélyes pontrúgásainkból be kellett volna találnunk, azonban meglátásom szerint a Kecskemét legjobbja a kapusa volt, így be kell érünk az egy ponttal.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók