A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Az első félidőben nem működött a tervünk

Csapatunk 3-0-os vereséget szenvedett a Puskás AFC otthonában, a találkozó után az edzők értékeltek. 

Hornyák Zsolt, a Puskás AFC vezetőedzője: – Az első félidőbe jól álltunk bele, fontos gólt rúgtunk. A második félidőben változtattunk a taktikán, mélyebben játszottunk, jól száltt be az ellenfélnél Zsótér Donát, illetve Horváth Krisztofer is veszélyes volt, 1-0-nál kapusunk is kellett hozzá, hogy meccsben maradjunk. Területünk nyílt így a kontrákra, ezeket Nagy Zsolt és Lamine Colley is jól találta meg, egyre veszélyesebbek tudtunk lenni. A Kecskeméttel mindig nehéz meccseket játszottunk eddig is, ez az első győzelmünk ellenük tavaly óta, amiért sokat tettünk. Gratulálok a csapatomnak a megérdemelt három ponthoz!

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Minden meccsre van egy tervünk, most is így volt, de az első félidőben ez nem működött. Passzívak voltunk, kevés volt a kreatív játék, megérdemelten vezetett a hazai csapat. A második félidőre szerkezetet váltottunk, magasan futballoztunk és nagy helyzeteink voltak, mégis két gólt kaptunk. Megmutatkozott, hogy komoly minőséget képviselnek a hazai játékosok, egy-egy hibánkat gyakorlatilag azonnal kihasználták és eldöntötték a pontok sorsát. Nekünk az marad, hogy levonjuk a tanulásgokat az utolsó forduló előtt, és felkészüljünk a Debrecenre. Szép számú hazai közönség kísért el minket ezúttal is, biztos vagyok benne, hogy az utolsó fordulóban is velünk lesznek.

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók