A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Az NB I. nem engedi meg ezeket a hibákat

A 9. fordulóban az MTK otthonában szenvedtünk 3-1-es vereséget, melyet követően a vezetőedzők értékeltek.

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője: – Önkritikusnak kell lennünk, mert a Kecskemét jobban kezdett, a gólnak kellett felébresztenie minket. Utána precízebbek lettünk a passzok terén, labdabirtoklásban, így nagy területeket tudtunk bejátszani, a fordítás mentálisan is segített a csapatnak. Utána véleményem szerint kontroll alatt tartottuk a meccset, talán előbb is lezárhattuk volna, de nem vagyok elégedetlen.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Nagyon jól kezdtünk, a 13. percben vezettünk, rá két percre ott volt az újabb ziccerünk, amivel kettővel is elhúzhattunk volna. A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy akkor tudunk innen ponttal távozni, ha védekezésben és támadásban is keveset hibázunk. Vezetésünk és a kihagyott helyzet után kaptunk két olyan gólt, amit komoly hiba előzött meg. A második félidőben nyomást is tudtunk helyezni az MTK-ra, a pontrúgásaink veszélyesek voltak, utána akadt olyan időszak, amikor Katona Bálint előtt egymás után kettő nagy helyzet is ott volt. Az NB I. nem engedi azonban meg ezeket a hibákat, hiszen ma is láttuk, hogy az MTK ezeket kegyetlenül kihasználta.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók