A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Boldog vagyok, hogy ki tudtuk szolgálni a közönségünket

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a KTE hazai pályán 2–1-re legyőzte a Ferencvárost. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők: 

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Napok óta rossz az időjárás Kecskeméten, erre felkészültünk, még akkor is, ha két hete mi sem tudunk felmenni a centerpályára, de a pálya minőségével többet nem is szeretnék foglalkozni. Számítottunk rá, hogy párharcokkal teli, férfias és érzelmes meccs lesz. Telt ház előtt az ország legnépszerűbb csapatát fogadhattuk. Az első félidőt kontrolláltuk, jók voltak az átmeneteink és akció gólt lőttünk, ami nem sok csapatnak sikerült az FTC ellen. A második játékrész sokkal nehezebb volt, tartani akartuk a vezetésünket, több volt a párharc és a vendégek gólja után már érthetően az eredmény megtartására tudtunk fókuszálni. Szerencse is kellett ehhez a sikerhez, de akaratban, hozzáállásban felvettük a versenyt a bajnokkal. Megragadnám az alkalmat, hogy sok sikert kívánjak a Ferencvárosnak a csütörtöki, Genk elleni összecsapásához! Sokat tettünk a győzelemért és nagyon boldog vagyok, hogy ki tudtuk szolgálni a közönségünket. 

Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője: – Az elmúlt két hónapban megismerhettek Magyarországon, sosem szoktam siránkozni és kifogásokat keresgetni. Aki látta a meccset, észrevehette, hogy szinte végig a kispadon ültem, ugyanis nem tudtam érdemben hozzátenni a mérkőzéshez, ilyen körülmények között ennek nem lett volna értelme. Boldog vagyok amiatt, hogy sérülés nélkül lehoztuk ezt a találkozót, hiszen komoly céljaink vannak ebben a szezonban. A jövőben érdemes lenne egy ellenőrnek mindig megvizsgálnia, hogy alkalmas-e a pálya a futballra. Nemcsak a saját játékosaim testi épségének megőrzése érdekében mondom ezt, hanem az ellenfél miatt is. Gratulálok a Kecskemétnek, hiszen jobban alkalmazkodott a körülményekhez és emiatt megérdemelten nyert. Fontos három pontot hagytunk itt, de ez már történelem, most már a csütörtöki, Genk elleni, döntő fontosságú mérkőzésre kell koncentrálnunk. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók