A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Csak a kupával foglalkozunk jelenleg

Kedden 17:00-kor a MOL Magyar Kupában lép pályára csapatunk Győrben, majd pénteken 20:00-kor már a Vasas vendégei leszünk a bajnokságban. Szabó István elmondta, eddig maximálisan elégedett csapatával, és jelenleg csak a kupára koncentrálnak.

– Pénteken még bajnokit játszott este a csapat, hogyan tudtatok ezután felkészülni a kupameccsre, egyáltalán mire számíthatnak a drukkerek Győrben?

– Kevés időnk volt felkészülni, de ez igaz a Győrre is. Fontos számunkra a Magyar Kupa, most ez a következő lépés. Szerencsére azokon kívül, akik már a Kisvárda elleni meccs előtt is sérültek voltak, több hiányzónk nem lett. A jelenlegi keretből kell megoldani ezt a feladatot, péntek óta viszont eltelt annyi idő, hogy a méréseket figyelembe véve alakíthassuk ki a megfelelő kezdőcsapatot. Nehéz mérkőzésre számítok, mert a Győr tavaly is megmutatta erejét, egészen az elődöntőig meneteltek, ahol csak a későbbi győztes Ferencváros tudta őket megállítani. Nagyszerű stadionban léphetünk pályára, ahol hiába nem lehetnek hazai nézők, azért a csapatuk mégis otthon lesz. A játékerejükről annyit, hogy válogatott múlttal rendelkező játékosok is vannak a keretükben, így Priskin Tamás és Kovács István, illetve tele vannak nagyon tehetséges fiatalokkal. A kupának mindig van egy sajátos hangulata, biztosan nagyon nagy harc lesz a pályán, így nem nézünk egyszerű találkozó elé. Ettől függetlenül felkészültnek látom a srácokat, szeretnénk továbbjutni.

– Sűrű hét lesz, hiszen pénteken már bajnoki vár újra a csapatra. Hogyan lehet ilyenkor sakkozni, mennyire működik a rotáció?

– A mérések és az aktuális állapot dönti el, hogy ki fog játszani, illetve ki marad ki az elképzelthez képest. Akinek esetleg izom problémái vannak, vagy többet vett ki belőle a pénteki bajnoki, arra külön figyelünk, kockáztatni senkivel sem fogunk. Egyelőre teljes mellszélességgel csak a kupával foglalkozunk, utána fordulunk rá a pénteki, Vasas elleni bajnokira.

– Az első kör lement az NBI-ben, a csapat a második helyen áll 20 megszerzett ponttal. Hogyan értékelnéd ezt a kitűnő időszakot?

– Harmadánál járunk a bajnokságnak, a megszerzett pontokkal és a játékkal elégedettek vagyunk. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az első forduló óta nagyon sokat fejlődött a játékunk, ezt egyénileg és csapatként is értem. Meg vagyunk elégedve a játékosok hozzáállásával és életmódjával is, ami persze természetes. Különösebben nem szabad azonban értékelni, mert sem most, sem egy újabb kör után nem fognak még bajnokot vagy kiesőt hirdetni. Jó érzés, hogy máris van 20 pontunk, de a hétvégi forduló is megmutatta, hogy bárki legyőzhet bárkit. Éppen ezért is fontos számunkra minden egyes mérkőzés. Maximálisan azt vallom, hogy 110 százalékot kell kiadni magunkból meccsről meccsre, mert akkor tudunk eredményt elérni, ehhez ugyanaz a szorgalom és alázat kell részünkről a pályán, ami eddig is jellemzett minket. Szenvedélyesnek kell lennünk, akkor a bennmaradás is meglehet.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók