A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István csapata mentális erejét emelte ki

A Kecskeméti TE az OTP Bank Liga 28. fordulójában a MOL Fehérvár otthonában nyert 2-1-re, a találkozó után a vezetőedzők értékeltek. 

Bartosz Grzelak, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője: – Jó ellenféllel játszottunk, ezt tudtuk is. Megvolt a tervünk, ami az első 15 percben működött is, utána viszont elvesztettük a kezdeményező készségünket, nem értem, hogy miért. Lehetetlen területeken vesztettünk labdákat, ami a Kecskemétnek kedvezett. Az első gól után gyorsan jött a második, sejthető volt, hogy ezután a játék képe is változni fog. Futottunk az eredmény utána, de támadásaink lassúak voltak, nem tudtuk feltörni a tömör középpályát. A cserék lendületet adtak, de a szépítés már későn jött. Tanulság, hogy egy ilyen jó csapat ellen mindenkinek a maximumát kell nyújtania, különben nagyon kevés esélyünk van.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Gratulálok a csapatomnak, mert hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a játékosok. Bátran és kezdeményezően mertünk játszani egy Fehérvár ellen is, ami azt mutatja, mentálisan is nagyon erősek vagyunk. Számítottunk rá, hogy a szélekről befelé fog indulni ellenfelünk és jönnek a mélységi indítások, de rúgtunk két gólt és utána játszhattuk a saját játékunkat. A második félidőben nem voltam teljesen elégedett, mert azt szeretném, hogy végig irányítani tudjunk, de a lehetőségeink ekkor is megvoltak. Ötletes, gyors, kreatív játékot nyújtottunk összességében, Fehérváron két gólt szerezni nem kis teljesítmény. Le a kalappal a csapatom mentális ereje előtt.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók