A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Egyenrangú ellenfelek voltunk

A KTE HUFBAU hazai pályán 1-0-os vereséget szenvedett a jó erőkből álló Vasas ellen a forduló rangadóján, a mérkőzés után a vezetőedzők értékeltek.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Csalódott vagyok, mert úgy érzem, hogy a játék képe alapján egy pontra rászolgáltunk volna. Kiegyenlített meccs volt, a két tizenhatos között zajlott jobbára a játék. Az első félidőben több lehetőségünk, veszélyes támadásaink voltak, rendre zavarba tudtuk hozni az ellenfél védelmét. Játékfelépítésünk is megfelelő volt, de a Vasas érdemei is megvoltak, rendkívül jól mentek a második labdákra, beadásaik is voltak, de a kapusunknak szinte védeni valója sem volt. Lehetett látni, hogy amelyik csapat gólt rúg, az meg tudja nyerni mérkőzést, ez a Vasas lett végül. A játék képe alapján viszont teljesen egyenrangú partnerei voltunk nagyon erős ellenfelünknek.

Kuttor Attila, a Vasas FC vezetőedzője: – Egy rangadót sikerült megnyernünk, nagyon kemény és férfias mérkőzésen, ahol nagyon sok körülményhez kellett alkalmazkodnunk. Ennek ellenére, illetve emellett úgy érzem, hogy megérdemelten nyertük meg a találkozót.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók