A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Egyértelmű célunk, hogy itthon tartsuk a három pontot

Szombaton 12:30-kor a Zalaegerszeg lesz csapatunk ellenfele a Széktói Stadionban. Szabó István a találkozó előtt elmondta, a játékosokban hatalmas motiváció dolgozik, hogy meghálálják a szurkolók szeretetét, ezért mindent meg is fognak tenni. A ZTE-ről nagyon jó véleménnyel van vezetőedzőnk, emellett arról is beszélt, mit jelent a csapat számára Banó-Szabó Bence, Nikitscher Tamás és Nagy Krisztián hiánya. A sérültek kapcsán egy apró, de fontos jó hírrel is tudott szolgálni.

– A ZTE ellen zárul szombaton a bajnokság első köre, hogyan készültetek a hazai meccsre?

– Elég megviselő volt számunkra ez az időszak, bízom benne, hogy ezt Újpesten magunk mögött hagytuk. Azt a játékosoknak is elmondtuk, hogy ahol sikerek vannak, ott jöhetnek kudarcok is. Végig próbáltuk bíztatni őket, sokat beszélgettünk, mert az eredménytelenség bántja őket természetesen. Nagyon szeretnének megfelelni a szurkolók szeretetének, hiszen sokat jelent nekik az, hogy ennyire kitartanak mellettük a nehéz időszakban is. Egész hetünk volt készülni, ezt megfelelően kihasználtuk, egyértelmű célunk pedig az, hogy szeretnénk itthon tartani a három pontot.

– A ZTE a Magyar Kupa címvédője, s bár voltak változások a keretükben nyáron, olyan minőségi labdarúgók érkeztek, mint a gólerős Mance és a sokoldalú Croizet például. Milyen mérkőzésre számítasz annak tükrében, hogy a vendégeknek is feltett szándéka a három pont megszerzése?

– Mindenkit óvva intek attól, hogy a bajnokság jelen szakaszában végső következtetéseket tegyen. Az talán látszik, hogy kik végezhetnek az első harmadban, de ellenfelünknél a mag együtt maradt a kupagyőzelem után. Meghatározó játékosok mentek el, de őket sikerült pótolni. Croizet nagyszerű légiós és Mance is rugdossa a gólokat, így nem sorolom őket egyáltalán az alsóházba erejük alapján én sem. Az látszik, hogy a játékrendszerüket talán még keresik, hiszen sok helyzetet dolgoznak ki, de sok gólt is kapnak, ahogy mi is. Bízom benne, hogy a győztes találatot mi fogjuk berúgni. Készültünk a héten megfelelően, minden csapatnak vannak erősségei és gyenge pontjai. Ők is biztosan kielemeztek minket, hiszen itt már nagy titkok ennyi forduló után nincsenek, de bízom benne, hogy mi találtuk meg a sebezhető pontokat.

– Most a ZTE elleni meccs a legfontosabb, de szerdán kupameccs, majd újabb bajnoki vár a csapatra. Mennyire kell a szakmai stábnak sakkoznia a lehetőségekkel?

– Mindig soron következő meccs a legfontosabb, de a terhelést következetesen úgy adjuk a játékosok felé, hogy annak ezekben a helyzetekben meglegyen gyümölcse. Egy példa erre, hogy legutóbb három meghatározó játékosunk – akiknek mostanában kevesebb játékperc jutott – az NB III-ban léptek pályára, hogy a meccsterhelésük meglegyen. Ez azért fontos, mert lehet, hogy szerdán ők kapnak lehetőséget, hiszen utána a Ferencváros ellen következik újabb bajnoki. A kérdésre visszatérve, igen, nekünk a stábbal előre is kell terveznünk, ennek megfelelően próbálunk sakkozni.

– Elegánsan mindig hárítod azt a felvetést, hogy három komoly sérültje van a csapatnak, de a tény az, hogy Banó-Szabó Bence 17, Nagy Krisztián 10 gólban vállalt szerepet az előző szezonban, mellettük Nikitscher Tamás is nagyon fontos láncszem volt a csapatjáték szempontjából. Jó darabig nem is számolhattok még velük, mekkora hatással van ez rátok?

– Gondoljunk csak bele abba, hogy a napokban sajnos több válogatott játékosért is aggódnak sérülések miatt a szurkolók, hogy a novemberi selejtezőkön pályára tudnak-e lépni. El lehet képzelni ennek tükrében, milyen nehéz helyzetben vagyunk a mi szintünkön, amikor három ilyen komoly játékosra folyamatosan nem számíthatunk hosszabb távon.

– Miben lehet bízni, mikor állhatnak újra rendelkezésre?

– Nikitscher Tomi talán középtávon újra a csapat rendelkezésére állhat majd. Az orvosi és az egészségügyi stáb felügyeli a rehabilitációját, folyamatosan dolgozik. Én most úgy érzem, hogy esetleg a tavasz közepében reménykedhetünk, hogy akkor újra be tud állni a sorba. Krisztián esetében sajnos nincs kérdés, neki ez az idény véget ért, nyáron térhet vissza közénk. Van azért jó hírem is. Banó-Szabó Bence folyamatosan csinálja a rehabot, most kaptam videókat arról, hogy már labdával dolgozik. Ez abba az irányba mutat, hogy belátható időn belül újra számíthatunk rá. A sérültek kapcsán meg kell jegyezni, nem csak a játékuk az, ami hiányzik, hanem a mindennapi jelenlétük, a jó kisugárzásuk is, amit behoznak az öltözőbe, hiszen három fontos karakterről beszélünk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók