A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István elégedett a mutatott játékkal

A KTE HUFBAU 0-0-os döntetlent játszott a bajnokság 12. fordulójában a Nyíregyházával. A mérkőzés után a vezetőedzők értékelték a látottakat. 

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Egész mérkőzésen kezdeményezően játszottunk, végig a mi kezünkben volt a meccs, ennek ellenére akár a végén a Nyíregyháza is elvihette volna a három pontot. Megdicsértem a játékosokat, mert rendkívül jól felépítettük a játékot, feljutó csapatként irányítottunk, az első félidőben el is dönthettük volna a találkozót. Dolgoztunk utána ugyanúgy tovább, sokszor mint a csocsóban, ide-oda pattogott a labda a nyíregyházi ötösön belül, illetve sok beadásunk volt. Center poszton ma nagyon hiányzott nekünk Tóth Barna, de minden csapatnak vannak itt már hiányzói, így ezzel nem is akarok foglalkozni. Nagyon jó a viszonyunk Szergejjel, de ma úgy érzem, hogy mi ajándékoztunk egy pontot. Van ilyen a futballban, ezzel együtt le a kalappal csapatom előtt, most már a Békéscsaba ellen készülünk.

Szergej Pacaj, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője: – Az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, a Kecskemétnek három-négy óriási helyzete is volt. Nem volt támadójátékunk, a védekezés sem működött jól. A második félidőben kiegyenlített lett a játék, oda-vissza adódtak helyzetek, de összességében ez az egy pont nekünk ajándék.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók