A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Elégedettek vagyunk az egy ponttal

A Bp. Honvéd és a Kecskeméti TE 0-0-ös döntetlent játszott a bajnokság 8. fordulójában. A mérkőzés után így értékeltek a trénerek. 

Tam Courts, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Nem feltétlen volt ez egy élvezetes mérkőzés, viszont a játékosokat nem érheti kritika abból a szempontból, hogy küzdöttek és hajtottak végig. Néhol a minőség hiányzott a játékból. Mindkét csapat rövid időn belül játszotta sokadik meccsét, ez érezhető volt, viszont az erőfeszítés és a küzdőszellem megvolt. Pozitív, hogy zsinórban három meccsen nem kaptunk gólt, illetve gyűjtöttünk pontot, a kreativitást és a kockázatvállalást viszont hiányoltam.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Szeretem visszanézni másnap a meccset, akkor hitelesebb értékelni, de igazságosnak érzem az eredményt. Mi is és a Honvéd is tehetünk róla, hogy inkább a küzdelem dominált, nem a látványos játék, egy-egy nagyobb helyzet adódott talán mindkét oldalon. Gyűrték egymást a csapatok, kicsit többet vártam, de azt mondtam a meccs előtt, hogy pontot, pontokat szeretnénk szerezni. Egyet végül sikerült, így elégedettek vagyunk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók