A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Elértük a lélektani határt

A Kecskeméti TE a Kisvárda otthonában tudott 1-0-ra nyerni az OTP Bank Liga 22. fordulójában. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek.

Török László, a Kisvárda vezetőedzője: – Furcsa érzés kecskemétiként Kisvárdán gratulálni a KTE-nek, de ezt abszolút őszintén teszem meg. Jól felkészültek egymásból a csapatok, Szabó István kollégám remek stratéga, jól megkomponált tervük volt erre a meccsre is. Az első félidőben nem bírtak egymással a csapatok, azt viszont láthattuk, hogy a Kecskemét most is erős volt rögzített helyzetekben, párharcokban, és átlövésekből is egyre jobbak, ezt ma is megmutatták. A gól után hiába birtokoltuk többet a labdát, hiába volt mezőnyfölényünk, a játékunkból, illetve a végjátékokból hiányzott a minőség. Szomorú hetünk volt, kiesetünk a kupából, hazai pályán rangadót vesztettünk el, így erőt kell merítenünk a harmadik kör előtt, megtalálva a helyes utat.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Nagyon jó érzés, hogy újra győzelmet ünnepelhettünk, hiszen egy nagyon erős csapathoz jöttünk. Kedvező volt számunkra, hogy a Kisvárda három mérkőzést játszott egy hét alatt, hiszen ez sokat ki tud venni ilyen távolságok mellett egy csapatból. A csapatunk majd kettő éve együtt van, ez az összeszokottság jól jön a megfelelő pillanatokban, főleg védekezésben. Az utolsó húsz percre magunkra húztuk a Kisvárdát, nagy erőket kellett mozgósítanunk, viszont összességében azt éreztem, hogy tudtuk irányítani a játékot támadásban és védekezésben is. Sok pontrúgásunk volt, szép támadásokat vezettünk, kellően agresszívak voltunk. Nagy sikernek tartom a győzelmet, illetve azt, hogy elértük a lélektani határnak számító 36 pontot. Továbbra is pontszámban gondolkodunk, nem helyezésben. Az első körben 20, a másodikban 16 pontot szereztünk, bízunk benne, hogy egy jó harmadik körös szerepléssel el tudunk érni egy olyan pontszámot, amivel az élmezőnyhöz tartozhatunk a bajnokság végén is.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók