A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Élvezetes és jó meccsre számítok

Szombaton 17:00-kor a DVTK vendége lesz csapatunk az OTP Bank Liga 30. fordulójában. A mérkőzés előtt Szabó Istvánt kérdeztük várakozásairól.

– Fontos pontokat szereztetek meg a Mezőkövesd ellen, ami az önbizalmatoknak sem tett rosszat. Hogyan hatott ez a heti munkára?

– Jó érzés nyerni, hazai pályán pláne. Többször is elmondtam már, hogy a szurkolótáborunk rendkívüli, biztos vagyok benne, hogy a miénk szereti a legjobban a csapatát. Akár nyerünk, akár veszítünk, mindig mellettünk állnak. Ez jólesik, de természetesen kötelez is minket arra, hogy mindig a legjobbunkat nyújtsuk. Jó a hangulat az edzéseken, hiszen nyertünk, de már előttünk a következő feladat, erre koncentrálunk egész héten.

– A Debrecen elleni 5-3-as siker után fogad minket a DVTK. Milyen mérkőzésre számítasz?

– A feljutás előtt is követtem a Diósgyőrt, egy tudatos, szervezett klubról van szó, ahol az NB II-t magasan nyerő csapathoz is jól igazoltak minden csapatrészbe. Elég csak Edomwonyi, vagy éppen Pozeg Vancas nevét mondani, akik minőségi légiósai lettek az NB I-nek. A keretük alapján én azt is elképzelhetőnek tartottam a bajnokság előtt, hogy akár még előrébb is végezhetnek, mint jelenlegi helyezésük. Tavaly úgy kaptunk ki Miskolcon, hogy hét közben a Ferencváros ellen is pályára kellett lépnünk, ilyen nehéz mérkőzéseket néhány napon belül nem könnyű sikerrel venni. Ez nem mentegetőzés, csupán a teljes képhez tartozik, a DVTK sikere teljesen megérdemelt volt. Hazai pályán aztán sikerült visszavágnunk tavasszal, ennek tükrében most is egy élvezetes és jó találkozóra számítok. Kicsit mást játszanak az edzőváltás óta, de az ötlet és a sebesség ugyanúgy megvan a játékukban, nem véletlen rúgtak öt gólt egy komoly erőt képviselő Debrecennek. Nehéz meccsre számítok, de szeretnénk ponttal, pontokkal hazatérni.

– A keret helyzetéről mit lehet tudni a találkozó előtt?

– Egyedül Katona Levi fog hiányozni a védelemből, aki begyűjtötte ötödik sárga lapját a Mezőkövesd ellen, rajta kívül mindenki bevethető. Itt szeretném kiemelni a szakmai stáb munkáját, hiszen tavasszal gyakorlatilag nem is volt sérültünk, ami most is nagyban megkönnyíti a felkészülésünket a mérkőzésre.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók