A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Fölényben játszottunk, de az MTK jól használta ki a lehetőségeit

Az OTP Bank Liga 15. fordulójának nyitómeccsén az MTK 2-1-re legyőzte csapatunkat a Széktói Stadionban. A találkozó után így értékelt a két vezetőedző.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – A pálya talaja mély volt, ennek megfelelően alakítottuk ki a taktikánkat. Az első félidőben hamar hátrányba kerültünk, emiatt többet kellett kockáztatnunk. Gyűrte egymást a két csapat, talán nekünk volt több helyzetünk és a szünet előtt megérdemelten egyenlítettünk. A félidőben sajnos Szuhodovszki Somát le kellett cserélnünk sérülés miatt, ennek okáról hétfőn fogunk majd többet megtudni. A második játékrészre két támadóval jöttünk ki, arra számítottunk, hogy velük és a szélről érkező labdákkal lehet keresnivalónk az MTK kapuja előtt. Sajnos a vendégek jól használták ki az egyetlen lehetőségüket a második félidőben. Minden büntető jogos volt, de úgy érzem, feleslegesen csúsztunk oda minkét alkalommal, nem éreztem ezeket akkora ziccereknek. Hiába voltunk fölényben, sok hibával játszottunk, amikor lőni kellett volna, nem lőttünk, amikor viszont lőttünk, talán kapkodva tettük. Az MTK ügyesen használta ki lehetőségeit, így gratulálnunk kell.

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője: – Fókusztáltan készültünk erre a mérkőzésre. Az időjárást is figyeltük, tudtuk, hogy hideg lesz és a pálya talaja mély lesz. Arra összpontosítottunk, hogy a második labdákat megszerezzük, agresszív legyen a visszatámadásunk és fizikális szempontból felvegyük a harcot a Kecskeméttel. Ez nem feltétlen a mi játékunk, de alkalmazkodnunk kellett. Két csatárral játszottunk, ez is egy reakció volt erre a találkozóra, jól megoldották a feladatukat. Korán megszereztük a vezetést, ezután viszont a hazaiak támadtak többet, sokszor bejuttatták a labdát a tizenhatoson belülre. A második félidőben ezt kissé vissza tudtuk fogni. Jó küzdőszellemben végeztük el a munkát.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók