A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Hasznos edzőtáboron vagyunk túl

A Teplice 3-2-es legyőzésével zárta a beleki edzőtábort csapatunk, az utolsó edzőmeccs után Szabó István értékelte a látottakat.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Ahogy a többi felkészülési mérkőzést, úgy ezt sem értékeljük túl, persze egy győzelem mindig jót tesz egy csapat önbizalmának. A lényeg azonban az volt, hogy 60 és 90 perces terhelést is kapjanak a játékosok. Az utóbbi két hétben összesen öt edzőmeccset játszottunk, ehhez jött 12 edzés, külön öröm, hogy sérülés már nem jött közbe az edzőtáborban. Kitűnő pályákon és környezetben, jó időjárási körülmények között dolgozhattunk, utóbbi különösen sokat számít, hiszen könnyebb új dolgokat is gyakorolni, tanulni. A mai meccs kapcsán azt tudom mondani, hogy kezd frissülni a csapat, tudtunk szerezni három gólt, de még mindig kaptunk kettő elkerülhetőt. Jobban kell majd koncentrálni, javítani kell az együttes védekezésünket, sok mindenben kell fejlődni az első bajnoki meccsig. Összességében megérdemelten nyertünk, a stáb és a játékosok is azt akarták, hogy győztesen térjünk haza. Nem adtuk fel akkor sem, amikor ólomlábakon jártunk, kétszer is vezettünk két góllal, akár előbb is lezárhattuk volna a meccset. Csak köszönettel tartozhatunk ezért a tíz napért, mert nagyon hasznos edzőtáboron vagyunk túl.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók