A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Igazságos a döntetlen

A Kecskeméti TE 1-1-es döntetlent ért el az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Puskás Akadémia otthonában. A mérkőzés után a trénerek értékeltek. 

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – A nézők véleményem szerint egy jó meccset láttak, amit rögtön érdekessé tettek a villámok, ez különösen szokatlan helyzetet teremtett. A Kecskemét jött ki ebből jobban, jól kezdték a mérkőzést, az első félidő nem is tetszett, hiányzott az agresszivitás. A második félidőt már jól kezdtük, a cserék is felfrissítették a csapatot, idő kérdése volt, mikor szerzünk gólt. A helyzeteink megvoltak a végén, igaz, az ellenfélnek is, de ha Skribek helyzete bemegy, akkor véleményem szerint megnyerjük a meccset. Iramos és tempós volt a második félidő, a győzni akarás is megvolt a játékosokban, de a türelmet hiányoltam.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Törtem a fejem a kezdés előtt, hogyan is lehet kezelni ezt a helyzetet, ami a csúszással jár, hiszen ez mentálisan és fizikálisan sem egyszerű helyzet. Nekünk viszont sikerült, mert jól indult számunkra a meccs. Készültünk a Puskás játékfelépítéséből, melyre az egyik ellenszer az átlövés volt, ez be is jött. Szervezettek voltunk végig, ült az elképzelés, amit kidolgoztunk. Az első félidőben főleg alacsony, kombinatív játékosokra épített a Puskás, majd fordulás után jöttek a magas embereik és a beadások. Próbáltunk erre is készülni, de nem volt érdemtelen a hazaiak egyenlítése. A végén mindkét oldalon adódtak nagy ziccerek is, ennek tükrében igazságos a döntetlen. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a játékosaim, csak gratulálni tudok neki. Köszönjük szurkolóink támogatását, hiszen szép számmal kísérték el a csapatot.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók