A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Jól szolgálta ez a két meccs a felkészülésünket

Szerdán kétszer is 2-0-ra győztük le a Honvédot idegenben felkészülési mérkőzéseken, ezt követően Szabó István értékelte a látottakat.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Elégedett voltam, mert ami a legfontosabb, úgy játszottuk le a 180 percet, hogy nem lett sérültünk. Másrészt nagyon nagy melegben is megfelelő tempóval futballoztunk. A Honvéd egy nagyon erős utánpótlás-nevelő műhely, már az első meccsen is tele voltak korosztályos válogatottakkal, NB I-es és NB II-es rutinnal rendelkező játékosokkal. Komoly ellenállásra kényszerítettek minket. Nagyon meg voltam elégedve itt is a csapatommal, a fiataljainkkal. Jól zártuk le a területeket, végig birtokoltuk a labdát és helyzeteket dolgoztunk ki, öröm volt nézni őket. Annak ellenére is, hogy előző nap ismét két edzésen vettek részt. Úgymond a „főmeccsen” ezután mindkét csapat győzelemre törekedett, aminek örültem, mert az eredmény ugyan még nem fontos ebben az időszakban, de jó volt játszani egy ilyen kitűnő minőségű pályán. Végig koncentrálni kellett, de jól szűkítettük a területeket, az ellenfélnek talán egy helyzete volt az egész meccsen, ennek külön örültem. Több támadást vezettünk, sok helyzetünk volt a két gól mellett is. Amit megbeszéltünk a meccs előtt, azt összességében megvalósítottuk, de természetesen azért vannak még hibák, ezeket majd ki is elemezzük, illetve át is beszéljük még. Jó csapat a Honvéd, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban, köszönjük a vendéglátást, illetve azt is, hogy ilyen jó meccseket tudtunk játszani kitűnő körülmények között. Jól szolgálta ez a felkészülésünket, bízom benne, hogy nekik is. Megyünk tovább, csütörtökön regenerálás, pénteken ismét két edzés vár ránk, szombaton pedig megint edzőmeccs következik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók