A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Ki-ki mérkőzést játszottunk

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában 1-0-os vereséget szenvedtünk a DVTK otthonában, a találkozó után a vezetőedzők értékeltek. 

Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője: – Ilyen mérkőzésre készültünk, mert tudtuk, hogy a Kecskemét nagyon stabil csapat, mely kiváló az átmenetekben is. Nem egyszerű ellenük futballozni, amióta én vagyok a DVTK edzője, most született először gól ebben a párosításban. Az volt a tervünk, hogy a 60. perctől elkezdünk friss játékosokat beküldeni, akikkel magunk javára tudjuk fordítani ezt a meccset. Ezen a napon ez a tervünk bejött.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Az első félidőben nem voltam elégedett, ezt szünetben át is kellett beszélnünk. Rendre jobban jött ki az egy az egy elleni játékokból a Diósgyőr, voltak késések is védekezésben, ebből veszélyes szituációk alakultak ki. A második félidőben tudtunk változtatni a felfogáson, bátrabban és pontosabban játszottunk. Úgy éreztem, hogy ekkor már egy ki-ki meccs alakult ki, voltak lehetőségek mindkét oldalon, a kapott gól idején is azt éreztem, hogy inkább mi voltunk közelebb hozzá. Utána is lett volna még lehetőségünk pontrúgásokból egyenlíteni, de hiányzott a kellő pontosság, nem tudtunk már helyzetet kialakítani. A döntetlen igazságosabb lett volna véleményem szerint, de gratulálok a Diósgyőrnek, hiszen egy góllal jobbak voltak végül.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók