A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Komoly játékerőt képviselő ellenféllel találkozunk

Szerdán 18 órás kezdéssel a katari Al-Arabi SC lesz az ellenfelünk újabb felkészülési mérkőzésen Ausztriában. A találkozó kapcsán vezetőedzőnk is megosztotta várakozásait.

– Amikor a nyári felkészülésünket lekötjük, mindig a terhelésnek megfelelően is keresünk az adott erősségű ellenfelet, most ehhez utazni kell, de ez a profi futball velejárója. Komoly játékerőt képviselő csapattal találkozunk, melynek nagyszerű futballistái vannak. Nem készülünk külön ilyenkor az ellenfélre, de az alap dolgokat, amiket a negyedik hét közepén már elvárunk, szeretnénk látni. Kétszer 50 perces meccsre kerül sor a tervek szerint, szombaton pedig azt szolgálja a két mérkőzés, hogy mindenki 90 percet futballozhasson. A saját játékunkra törekszünk, azon belül is a négy fázisára, a támadásra, a labdaszerzésre, illetve a két átmenetre – mondta Szabó István.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók