A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Még akadnak kérdőjelek

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Mezőkövesd vendége lesz szombaton 14:45-kor a Kecskeméti TE. A találkozó kapcsán Szabó Istvánt kérdeztük várakozásairól.

– Kellemes emlék számunkra a Mezőkövesd elleni első idei meccs, hiszen 1-0-os sikerünk az első győzelmet jelentette a klub számára a feljutás után. Azóta sok minden változott ellenfelünknél, edzőt váltottak, ezt követően kitűnő formában várják ezt a meccset. Hogyan készültök ennek tükrében a találkozóra?

– Ahogy az a kérdésben is benne van, nagyot változott a Mezőkövesd játéka, amióta Kuttor Attila és stábja vette át a csapat irányítását. A rá jellemző sok passzos játékfelépítés jellemzi a Mezőkövesdet, amihez meg is vannak a játékosaik. Játékrendszert is váltottak, háromról négy védőre álltak át különböző taktikai elemekkel. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, elég abból kiindulni, hogy az utolsó négy bajnoki meccsükön nem kaptak ki. Ebben ráadásul benne van egy Fradi elleni győzelem is, amit jó játékkal értek el. Jól játszanak, nagyon motiváltak, egy egészen más Mezőkövesd ez, mint amellyel találkoztunk a harmadik fordulóban. Akkor sikeresek voltunk, meg is kaptuk érte a három pontot, de ez most már nem jelent semmit. Egész héten erre a meccsre fókuszáltunk, nem tekintettünk előrébb, tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sokat kell nyújtanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Márpedig szeretnénk ponttal, pontokkal hazatérni Mezőkövesdről.

– Sokan aggódtak a héten a DVSC elleni meccsen kényszerűségből lecserélt játékosokért. Mit lehet tudni róluk, mennyire írta át ez a heti felkészülést?

– Ahogy egyre több forduló megy le, úgy van ilyen tekintetben egyre több problémája minden csapatnak. Nekünk a Debrecen elleni meccset követően nagyon sok gondunk volt, de az egészségügyi stáb rengeteget tesz azért, hogy a játékosok megfelelő állapotba kerüljenek. Bízunk ebben a pozitív munkában, hogy így mindenki hadra fogható lesz, de amikor ez a cikk megjelenik, még mindig vannak kérdőjelek. Ami biztos, nagyon szeretnénk a legerősebb csapattal Mezőkövesdre utazni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók