A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Megtervezett, okos csapatjáték kell

A Kecskeméti TE szombaton 18:00-os kezdéssel a Mezőkövesdet fogadja a Széktói Stadionban. A találkozó kapcsán Szabó István elmondta, okos csapatjáték vezetheti sikerre őket saját közönségük előtt.

– Mekkora fegyvertény a debreceni pontszerzés, mennyivel könnyítette meg a heti munkát?

– A csapat hangulatának nagyon jót tett, hogy idegenben is pontot tudtunk szerezni. Így a hazaút is sokkal jobban telt, pozitívan készülhetünk a Mezőkövesd elleni meccsre. Szeretünk hazai pályán, saját közönségünk előtt játszani. Benne vagyunk a szombat-szombat bajnoki ritmusban, így a menetrendszerű munka nem változott, amit a hétre terveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Bízom benne, hogy hazai pályán örömet tudunk szerezni a drukkereknek és saját magunknak is, szeretnénk itthon tartani a pontokat.

– Szabó Levente góllal szállt be Debrecenben, de összességében elmondható, hogy sikerültek a cserék. Elégedett voltál?

– Mindig csapatban gondolkodom, de az jó, ha az egyéni teljesítmény az igényszint felett van. Mindig úgy próbáltam kialakítani a keretet, illetve a kezdőcsapatot, hogy a cserejátékosok hozzá tudjanak tenni a mérkőzés alakulásához. Ez tavaly is így volt, a mostani kezdőből például Szuhodovszki Soma, és még mellette többen is jó példák erre. Inkább csapatban szeretek azonban gondolkodni, és azon belül jó teljesítményekben, de örömteli, hogy akik beszálltak, azok hozzátettek a játékhoz.

– Két pontot szerzett eddig a csapat, megvan az első gól is, a védekezés láthatóan nagyon stabilan működik. Támadásban miben vársz esetleg többet hétvégén, mi kellhet az első sikerhez?

– Az NB I. más követelményrendszer, nem szabad vágyálmokat kergetni, vagy túl nagy terhet rakni magunkra, hogy olyan nyomást próbáljunk helyezni az ellenfélre, amiből esetleg mögénk tudnak kerülni. Támadójátékban többet várok hétvégén, mint a Debrecen ellen, de azt már elmondtam, hogy az is benne van a futballban, hogy az ellenfél ránk tudja kényszeríteni az akaratát, ahogy az történt a Nagyerdei Stadionban. Tavaly érzésem szerint már bizonyítottunk, 75 gólt rúgott ez a csapat, mi adtuk a gólkirályt, ki ne szeretne kombinatív és gyors presszingre törekedni? Ezt akarjuk természetesen mi is, de azt figyelembe kell venni, hogy a klub két év alatt ugrott két osztályt, több olyan játékosunk is kezdett a Vasas ellen, akik másfél éve még a harmadosztályban futballoztak. Óvatosan kell egyre feljebb helyezni a lécet, nehogy leverjük. Egy megtervezett, okos csapatjátékkal kell a pontokért harcba szállnunk, nem egy fejetlen, ész nélküli rohanásba belemenni, ahol az ellenfél gyors csatárai kihasználhatják a kínálkozó területeket.

Sági Milán visszatérhet eltiltása után, milyen állapotban várja ezen felül a keret a hétvégi meccset?

– Kezdünk kiegyenesedni egészségügyi szempontból, minden csapatnak vannak problémai, de eddig sem panaszkodtunk, vagy kürtöltük világgá, hogy nekünk milyen gondjaink vannak. Nem szeretnénk előnyt adni az ellenfeleknek, a mai világban az információ hatalom. Az egészségügyi stáb folyamatosan dolgozik, hogy akinek kisebb problémája van, az hétvégén játszhasson. Erre már a nyáron felkészültünk, 21 fős keretünk és a kapusaink állnak rendelkezésre, mindenki készen áll, hogy bizonyítson.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók