A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István mindenkinek ugyanannyi lehetőséget fog adni

Kedden két felkészülési mérkőzés vár csapatunkra Belekben, ahol előbb a Rapid Bukarest, majd a CSU Craiova lesz az ellenfelünk. Szabó István elmondta, most sem ezekre a meccsekre hegyezték ki a formájukat, mindenkinek szeretne ugyanannyi percet adni, így a keretet két részre osztja majd.

Szabó István, a KTE vezetőedzője: – Amikor a felkészülési tervezetet készítettük, akkor a fokozatos terhelés volt a fő szempont az edzések és az edzőmeccsek tekintetében is. Az edzőtáborra négy mérkőzést terveztünk, ezen a kettőn 90 percet akartunk adni a játékosoknak. Ezt szeretnénk most megvalósítani, reményeink szerint az időjárás sem szól közbe. Az egyik mérkőzés végül délelőtt, a másik délután lesz, ez nem gond, így kényelmesen rendelkezésre tud állni teljes létszámban a stáb is. Fontos, hogy 45, 60, majd 90 perces terhelést kapjon minden játékos, mivel szükség van mindenkire, nem tudhatjuk, hogy a rajton kikkel kezdünk majd. Nem eshetünk abba a hibába, hogy valaki kisebb terhelést kap. Hétfőn két edzést tartottunk a meccsektől függetlenül, nem erre a két találkozóra hegyeztük ki a munkát. A taktikai elemekre egyre több hangsúly tevődik, de elsődlegesen a speciális állóképességre helyeződik a fókusz ezek mellett. Jelenlegi állapotunkban azért még nagyon komoly játékra nem számítunk a két erős ellenfelünk ellen, de ezt így is terveztük. A Magdeburg ellen is így volt, szerintem abból a meccsből is tudtunk tanulni. Keményen oda fogjuk tenni magunkat, de sok fiatallal jöttünk, akiknek szintén lehetőséget akarunk adni. Nem elsősorban az eredmény a fontos, akkor sem, ha én személy szerint minden meccsen nyerni szeretnék is, hanem az, hogy bizonyos zónákban hogyan játszunk, hogyan megyünk át különböző fázisokba, akár védekezésben, akár támadásban. Ez a lényeg, hogy ezeket tanuljuk meg, ha ez rendben lesz, akkor elégedett leszek.

A Rapid elleni találkozó korábban, magyar idő szerint 9:30-kor kezdődik majd, míg a Craiova elleni 16:00-kor.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók