A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Most a rajt lebeg a szemünk előtt még

Javában zajlik a munka NB I-es csapatunk háza táján, hamarosan edzőtáborba utazik a keret és a stáb. A téli munka, a tervek és már a tavasz kapcsán Szabó István osztotta meg gondolatait, aki természetesen jó szívvel emlékezett vissza a 2022-es esztendőre is. Az interjú podcast formában a baon.hu-n hallgatható meg. 

– Sikeresebb évet tudhattál már magad mögött eddigi pályafutásod során?

– Visszagondolva nem, sportszakmai szempontból ez egy szenzációs év volt. Edzőként szerencsére megajándékozott a sors azért néhány nagy sikerrel már, mondhatom itt a Magyar Kupa győzelmet is, mely során szintén stábtag lehettem, de azért ez az évet nem übereli semmi egyénileg és csapatszinten sem.

– Melyik a nagyobb siker, ha egyáltalán lehet különbséget tenni. Az NB II-es feljutás, vagy az őszi második hely az élvonalban?

– Azt megélni kecskemétiként, hogy feljutunk az NB I.-be, az egy hatalmas öröm és dicsőség. A jelenlegi második hely ezt még nem übereli, de ha bennmarad a csapat, amiért most is nagyon sokat dolgozunk, akkor az talán még nagyobb siker lesz.

– Gyakorlatilag ugyanabban a jó formában folytatta a csapat az NB I-ben is, mint amiben az NB II-ben abbahagyta. Minek köszönhető ez a folytonosság?

– Szinte folytatása volt az NB II.-es menetelésnek az élvonalbeli remeklés. Nagyon sok munkát tettünk ebbe nyáron. Sötét lónak számítottunk, talán esélytelennek is tituláltak minket, ha nem is lenéztek, mert az NB I.-ben nem fordul elő, de nem tudtak minket hova tenni. Ezt a csapat és a stáb is kihasználta úgy gondolom, csupán kétszer kaptunk ki, ami nagyon jó eredmény. Nem mondom, hogy minden mutatóban a másodikak vagyunk, mert látom a számokat, tudom, hogy miben kell fejlődni.

– Az NB II-es alapcsapat szinte változatlanul megmaradt, a keret alapvetően is kevés élvonalbeli rutinnal vágott neki a szezonnak. Ennyit jelent a bizalom?

– Több összetevője van ennek, az alapja, hogy Tóth Ákos sportigazgatóval elkezdtünk egy kiválasztási folyamatot az elején a keret kialakításakor. Ehhez jön a játékosok és a csapat fejlődése, ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ilyen eredményeket érünk el. Úgy láttuk nyáron is, hogy ezek a játékosok fejlődőképesek, nem láttuk okát annak, hogy cserélgessünk. Noha az NB II.-ből jöttek, ahogy a stáb is, bizonyítottak, vannak olyan játékosaink, akik két év alatt két osztályt ugrottak, mégis nagyszerűen teljesítenek. Sokszor szoktam mondani, hogy inkább a szememnek hiszek, mint annak, amit írnak vagy mondanak egy játékosról. Nálunk döntő többségben mindenki élt is a bizalommal.

– Lehet még emelni a szintet?

– Lénárt Mátéval, az elemzőnkkel rengeteget dolgozunk ezen. Én a labdarúgást öt elemre osztom. Van amikor az ellenfélnél van a labda, van amikor nálunk, illetve vannak a labdaszerzés utáni játékhelyzetek, akár mi, akár ellenfelünk szerzi meg a labdát, az ötödik elem pedig a rögzített szituációk. Ellentmondásos, de vannak elemek, melyben nagyon jók vagyunk, de olyanok is, amiben nem. A tényekre hagyatkozunk és a csapattal azon dolgozunk, hogy javuljunk azokban a mutatókban, melyekben indokolt lenne. Egy példát mondok, ilyen a labdabirtoklás. Az NB I.-ben ebben az utolsó helyen állunk, viszont az átmenetekben az elsők közé tartozunk, magyarán amikor labdát szerzünk és abból támadást indítunk, abban a legjobbak közé tartozunk.

– A világbajnokság miatt furán alakul ez a téli pihenő, illetve felkészülés. Mennyiben jelent ez új helyzetet nektek?

– A meglévő tapasztalatokra próbáltunk hagyatkozni Buzási Péter erőnléti edzővel. Több módszer is létezik, van a megszakításos verzió a szinten tartásra, míg mi a folyamatos munkában hiszünk. Az őszi szezon végén egy hetet még edzettünk, majd két hét teljes pihenő után már egyéni program szerint kellett készülni. Örömteli, hogy december 17-én az első mérések alkalmával nagyon jó adatokat produkáltak a játékosok. Ehhez tudtuk építeni a többi munkát is, mely egy hat hetes felkészülést jelent. Ezt az utat már ismerjük, csináltuk, jobban hiszünk benne, mintha valami új dologgal kísérleteztünk volna. Csak a karácsonyi ünnepnapok, illetve a szilveszter és az újév volt szabad. Január 2-án már edzések, 3-án edzőmeccs szerepel a programban, majd indulunk a törökországi edzőtáborba.

– A szurkolókat mindig érdeklik az átigazolások is. Szabó Levente távozott, Nikitscher Tamás megérkezett, de milyen játékosokat kerestek télen még?

– Az átigazolásokat mindig egyeztetjük a tulajdonossal és Tóth Ákossal. Alapvetően Ákos felel az átigazolási folyamatokért, de ajánlásokat természetesen én is teszek, illetve a menedzserektől is folyamatosan érkeznek. A büdzsénk, az elképzelésünk és az eddig tapasztalataink alapján azokat a játékosokat keressük, akik illeszkednek a csapatjátékunkba, passzolnak a mi szellemiségünkhöz, ehhez pedig adottak a képességek is. Nikitscher Tamást jól ismertük már, rendkívül jó adottságai vannak, Pécsen nagyszerű teljesítményt nyújtott. Motivált és fiatal játékos, már az eddigi munka alapján is az derült ki, hogy nagyszerűen illeszkedik a csapatba. Örülök, hogy itt van köztünk, a középpályánkat hosszabb távon is erősíteni tudja majd, nagy értéke lesz a csapatnak. Szabó Leventét visszarendelte a Fehérvár, ez a kölcsönjáték egyik hátulütője, de a másik oldalról nézve büszkék lehetünk arra, hogy olyan teljesítményt nyújtott, amivel felkeltette a klubja érdeklődését, a mi munkánk elismerése is, hogy visszarendelték.

– Január 29-én pont a Fehérvár elleni hazai mérkőzéssel indul el a tavasz. Hogyan várjátok a rajtot, egyátalán a bajnoki folytatást?

– Még egy szűk hónap van a kezdésig, azt nem tudom megmondani, hogy a kezdésre hogyan fogunk reagálni. Taktikailag és fizikálisan véleményem szerint rendben leszünk, de az időjárás már kiszámíthatatlan, ez okozhat nehézségeket. Mindig is mondtam viszont, hogy sosem egy mérkőzésben gondolkodunk, viszont mindig csak a következőre koncentrálunk. Összességében szeretnénk megszerezni azokat a pontokat, melyek bebiztosítják a bennmaradást. Amikor ez megvan, akkor lehet újabb célokat állítani a csapat és a stáb elé, mert ez mindig lényeges. Most a Fehérvár meccs lebeg a szemünk előtt, ami nagyon nehéz lesz, hiszen Vágó Levente és Banó-Szabó Bence is eltiltott lesz öt sárga lap miatt. Ez nem könnyíti meg a felkészülést sem, mert a munka végén is inkább már azt a csapatot próbálja játszani az ember, mely a kezdő lehet a nyitányon, de a következő héten már rájuk is számíthatunk viszont. Szerencsére minden adott ahhoz, hogy megfelelően készüljünk, ezért megyünk Törökországba is, ahol jó füves pályákon, megfelelő időjárási körülmények között tudunk dolgozni majd.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók