A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Motivált csapattal játszottunk

Csapatunk 3-1-re nyert szerdán a Slovenska Bistrica vendégeként, a találkozót követően Szabó István értékelte a találkozót.

– Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni, hogy mi az, ami fontos számunkra ebben az időszakban, hiszen a szurkolók nyilván sok információt szeretnének, de nagyon munkás napokon vagyunk túl, a mérések is ezt bizonyítják. Nagyon motivált csapattal játszottunk, akik nyomást akartak ránk helyezni, ez helyenként sikerült, mert a fáradtság kiütközött. Ettől függetlenül azt a célt elértük, hogyha 120 percet nem is, de egy 100-at tudtunk játszani, ami megfelelő terhelés volt a csapat számára. Közben a játékrendszerünket is csiszolni akartuk az egyenlő játékidő mellett. A győzelemnek örülök, hiszen az mindig önbizalmat ad, az elkerülhető kapott gólt sajnálom egy kicsit. Jobban oda kell figyelni a fáradtságból fakadó hibákra, illetve a helyezkedésre is. A céljainkat maximálisan elértük, sérültünk sincs már szerencsére. Csütörtök délelőtt újra lesz egy edzésünk, sor kerül a regenerációra is ezt követően, majd a pénteki két edzés után szombaton egy újabb jó ellenfél ellen zárjuk a kinti munkát – mondta vezetőedzőnk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók