A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Nagyon csalódott vagyok

A MOL Magyar Kupában a Nyíregyháza elleni vereség jelentette csapatunk számára a végállomást. A mérkőzés után a vezetőedzők értékeltek. 

 

Tímár Krisztián, a Nyíregyháza vezetőedzője: – Az első félidőben is működött, amit elterveztünk, de volt bennünk egy kis drukk, a játék is pontatlanabb volt. A második félidőben rátettünk egy lapáttal, a cserék is jól szálltak be. Ez volt a taktika is, hogy mozgékonyabb sorral kezdtünk elöl, utána jött Novák Csanád, aki gólt is szerzett. Nagyot melózott a csapat, büszke vagyok rájuk, a hangulat is nagyon jó, hiszen sporttörténelmet írtunk a klub életében. Fontos, hogy ezt a nagy diadalt most a helyén kezeljük, mert nekünk az a nagy álmunk, hogy feljussunk.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Nagyon csalódott vagyok, gratulálok a Nyíregyházának. Ma lelkesebben játszott ellenfelünk, ez fáj a legjobban, mert ilyet három év alatt még nem kellett mondanom. Többet vártam csapatomtól, ennél technikailag, taktikailag és hozzáállásban is több kell egy ilyen mérkőzésen. Most a csalódottság is beszél belőlem, az akarat egy fontos dolog, de a játéknak van több fázisa is. Időnként voltak jó dolgaink, de nagyon kevésszer bontottuk meg az ellenfelet a széleken, kevés helyzetünk volt, a magas labdákkal pedig nem mentünk sokra. Szűcs Kornélt kórházba kellett szállítani agyrázkódás gyanújával, bízunk benne, hogy nem történt vele komolyabb baj.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók