A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István öröme, Vas László bánata

A KTE HUFBAU a bajnokság 10. fordulójában 1-0-ra legyőzte a PMFC-t hazai pályán, a találkozó után szokás szerint a vezetőedzők értékelték a látottakat. 

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Nagyon készültünk a Pécs intezív letámadására, az átmeneteket sokat gyakoroltuk, az első percekben két hatalmas helyzetünk is volt, melyből az egyik gól lett. Az első félidőben mindkét csapat próbálta felépíteni a játékát, sajnos a sárga lapok nem jókor jöttek, emiatt változtatnom is kellett. A második félidőben a Pécs ránk erőltette az akaratát, de mélységből nagyszerű lehetőségeink, komoly helyzetink voltak. Jó csapatnak tartom a Pécset, egy kemény és harcias meccset játszottunk velük, de ma a szerencse is mellénk pártolt, emellett a játékunk és a szenvedélyünk megfelelő volt. Megérdemelten nyertünk véleményem szerint, gratulálok a fiúknak. Látszik a csapatszellem nyár óta, lázba tudjuk hozni a közönséget, érezhető, hogy a kecskeméti emberek magukénak érzik a csapatot. Mindent megtesznek a győzelemért a srácok, nem mindig fogunk természetesen nyerni, ez a sport velejárója, de azt megígérhetem, hogy mindig így fogunk küzdeni.

Vas László, a PMFC vezetőedzője: – Gratulálok a Kecskemétnek, nem véletlen tartózkodnak a tabella második helyén. Rengeteget tesznek és dolgoznak érte, most pont azon a hullámon ülnek, amin mi tavaly. Nekünk a saját teljesítményünkkel kell foglalkoznunk, sajnos ez a meccs hűen tükrözte, milyen állapotban vagyunk. A „nulladik” percben kaptunk egy elkerülhető gólt, a hiba persze a futball része. A szívvel és akarattal elégedett voltam, de a teljesítménnyel kevésbé. Tavaly ezekből a meccsekből nagy százalékban győztesen jöttünk, idén nem, ennek is biztosan megvan az oka. Túlságosan görcsösen, önbizalom nélkül futballozik több játékosom, amiből jönnek a hibák. Fel kell törnünk ezeket a gátakat, el kell hitetnünk a játékosokkal, hogy igenis jó futballisták. Ezért nekik és a stábnak is nagyon komolyan kell dolgozni, hogy átforduljon a mostani negatív állapotunk pozitívba.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók