A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Örülük, hogy nyomás alatt is jól teljesítettünk

Az OTP Bank Liga 11. fordulójában csapatunk a ZTE-t verte meg 3-1-re. A találkozó után a vezetőedzők értékeltek. 

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az első húsz percben nem játszottunk jól, talán az önbizalomhiány miatt, bár ekkor is volt két nagy helyzetünk. Miután megszereztük a vezetést, irányítottuk a meccset. Óriási akarat volt bennünk, ugyanis meg akartuk hálálni a szurkolóink szeretetét is. Hazai pályán minden sorozatot tekintve hét mérkőzésből ötöt megnyertünk, ez remek arány. Ami a játékot illeti, jól bontottuk meg a széleken a zalaiak védelmét, szép helyzeteket alakítottunk ki. Kétgólos előnyben tudatosan mélyebben játszottunk, hogy több területünk legyen, azt sajnálom azért, hogy az ebből nyíló lehetőségeket nem jól játszottuk meg. Sok van hátra a bajnokságból, de akárhogy is nézzük, ez „hatpontos” meccs volt. Örülök, hogy nyomás alatt is tudtunk teljesíteni. Mindez annak köszönhető, hogy nyugodtan tudtunk készülni, ezért köszönet a klubnak és a szurkolóknak. Boldog vagyok, hogy nehéz összecsapáson tudtuk itthon tartani a három pontot. 

Boér Gábor, a Zalaegerszegi TE vezetőedzője: – Gratulálok a Kecskemétnek a győzelemhez! Úgy érzem, hogy a hazai csapat jobban átérezte ennek a meccsnek a súlyát, jelentőségét. Az 50-50-es labdákból és párharcokból rendre a KTE jött ki jobban. Az első gól előtt felénk billent a játék képe. Voltak lehetőségeink, kontrolláltuk a Kecskemét játékát, de az első bekapott gól után megint összeestünk. Kapkodóvá vált a játékunk, bátortalanul futballoztunk. Egészen a harmadik gólig ez a görcsösség jellemző volt ránk. Utána már kockáztattunk és jobban játszottunk, de ez kevés idegenben egy ilyen fizikális csapat ellen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók