Csapatunk a Békéscsaba elleni 1-0-os sikerrel zárta le a heti munkát, ezt követően Szabó István értékelte a látottakat.
Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Számítottunk rá, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz számunkra, szándékosan is választottunk olyan ellenfelet, mint a Békéscsaba. Jó erőkből álló, rutinos játékosok alkotta NB III-as élcsapatról van szó. Kétszer 60 percet játszottunk a heti hét edzés és a szerdai mérkőzések után, ami ebben a melegben pláne nem könnyű. Külön kell osztani a két félidőt, hiszen teljesen más csapatok játszottak. Az első játékrész jobban tetszett, kombinatívak voltunk, ellenfelünket nem nagyon engedtük kibontakozni. Kisebb problémák miatt egy-egy játékosunk hiányzott, velük együtt a kreativitás is, ez érezhető volt most az utolsó passzoknál is. A helyzetek számával így is elégedett vagyok, a befejezésekkel már kevésbé. A második játékrészben már nem voltam ennyire elégedett, csak a hozzáállással. Ellenfelünknek is voltak már ott helyzetei, míg mi továbbra is adósak voltunk a jó befejezésekkel. Talán a fáradtság és a rutin hiánya ebben az összetételben jobban kiütközött. Nagyok voltak a távolságok, be tudták játszani köztünk többször is a labdát, de a fiatal játékosoknak ebből is tanulni kell. Örömteli, hogy Vágó Levi két meccsen is végig tudott játszani már, illetve Szabó Alex is újra pályára léphetett, így szinte már teljes sorral tudjuk kezdeni hétfőn a munkát. A rajtig még jó erős másfél hét van, de most már nem szabad alább adnunk a munkából, mert hosszú lesz az idény, mely során szeretnénk megfelelni az elvárásoknak.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu