A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István szerint a szerencse is mellénk állt ezúttal

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a III. Kerületi TVE vendégeként nyert a hajrában fordítva 2-1. A mérkőzés után a vezetőedzőket kértük fel egy értékelésre.

Pintér Attila, a III. Kerületi TVE vezetőedzője: – Az első félidőben kicsit kapkodóbbak voltunk, de volt két-három olyan labdaszerzésünk, amit ha végig tudunk vinni, lehetett volna lehetőségünk. A második félidőben már sokkal több játék volt bennünk, megérdemelten szereztünk vezetést. Az első kapott gólunk elkerülhető lett volna. Arra kérem a magyar labdarúgásban ezért dolgozó embereket viszont, hogy akik azt szeretnék, hogy minél jobb legyen a labdarúgásunk, azok nézzék meg azt, hogy mi történt a tizenegyes előtt, mert számomra érthetetlen, hogyan születhet ilyen döntés. A Kecskemétnek gratulálok, sok sikert kívánok nekik!

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Olyan Kerülettel találkoztunk ma, amilyenre számítottunk, az új vezetőedzővel határozott elképzeléseik is voltak. Összességében azt gondolom, hogy végig irányítottuk a mérkőzést, a második félidő elején viszont hibáztunk, amit kihasználtak a hazaiak. Utána tudtunk újítani, megvoltak a lehetőségeink és a beadásaink is. Várható volt, hogy egy ilyen szituációból gól születik, már amikor lemondtam volna róla, akkor egy átlövésből egyenlítettünk is. A végén a szerencse is mellénk állt, annak külön örülök, hogy végre belőttünk egy büntetőt, mert eddig ezzel hadilábon álltunk. Az egy ponttal sem lehettünk volna elégedetlenek, de így, hogy három lett belőle, maximálisan örülhetünk. Jó és szervezett csapat a Kerület, ezt megmutatták, de összességében megérdemelten nyertünk a helyzetek alapján, ehhez most valamivel több szerencse is párosult. Szeretném ezt a győzelmet ezúttal fiamnak, Dávidnak ajánlani, aki nagyon súlyos sérülést szenvedett hétvégén játék közben. Bízom benne, hogy ez is erőt ad neki a felépüléshez.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók