A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István szerint mentálisan nőttünk fel a feladathoz

A KTE HUFBAU szerdán 1-0-ra legyőzte a Budafoki MTE-t hazai pályán a bajnokság 8. fordulójában. A meccs után a vezetőedzők értékeltek. 

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az első félidőben a fiatal játékosaim inkább tartani akarták az eredményt, aminek nem örültem, de a második félidőben a cserékkel feljavultunk. Meg kell említeni, hogy rengeteg olyan játékos lépett pályára nálunk, akik tavaly még a harmadosztályban futballoztak, egy olyan csapat ellen, mely tavaly még az élvonalban szerepelt. Elsősorban mentálisan nőttünk fel ehhez a feladathoz, emocionálisan és taktikailag is jól teljesített a csapatom. Nyomás volt rajtunk, de a pontrúgásokra fel vagyunk készülve, komoly helyzete nem volt az ellenfélnek. Egy nagyon jó csapatot győztünk le, de véleményem szerint megérdemelten tartottuk itthon a pontokat.

Boér Gábor, a Budafoki MTE vezetőedzője: – Ami a különbség volt ma, az az agresszivitás, illetve fizikális fölényben is volt ellenfelünk, ez döntő volt a párharcok megnyerésében. Gyerekként vettünk ezekben a párharcokban részt, emellett a hazaiak minden szituációt úgy éltek meg a meccsen, hogy az a legfontosabb. Mi nem égtünk ilyen lángon. Talán nekünk volt kevés, de ordítóbb helyzetünk, ezekkel viszont nem éltünk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók