A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó István: Szervezett Vasast vertünk meg megérdemelten

Az OTP Bank Liga harmadik körének első fordulójában a Kecskemét Tóth Barna és Banó-Szabó Bence második félidőben született góljaival hazai pályán 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Vasast. A mérkőzés után így értékeltek a vezetőedzők.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Szervezett Vasas ellen játszottunk, nem volt könnyű mérkőzés. Két év alatt már ötödik alkalommal találkoztunk velük, nem egyszerű ilyenkor újat mutatni a másiknak. Az első félidőben is jól játszottunk, a széleken már akkor is jól bontottuk meg a Vasas védelmét, de a befejezéseknél hiányzott valami plusz. A szünetben átbeszéltük a lehetséges forgatókönyveket és tudtuk, ha megszerezzük a vezetést, kinyílnak a vendégek és akkor lesz területünk lezárni a meccset. A cserejátékosaink ebben a szellemben léptek pályára. Bár a vezető gólunk után feléledt a Vasas, a lecsorgó labdákat jól összeszedték, de összességében végig uraltuk a meccset és megérdemelt sikert arattunk. Külön öröm számomra, hogy egymás után két meccsen nem kaptunk gólt. A céljainkat egyelőre csak az öltözőben beszéljük meg. Én továbbra is pontokban gondolkozom, és bizakodó vagyok a jövőre nézve.

Kondás Elemér, a Vasas FC vezetőedzője: – Nem úgy alakult ez a meccs, ahogy elterveztük. Az utolsó helyen állunk, ilyen helyzetben még többet kellene hozzátennünk a mérkőzéseken, hogy pontokat szerezzünk. A hazai csapat jobb volt nálunk, viszont nagyon sajnálom az első bekapott gólt. Nagyon könnyű találat volt, nem szabad ilyen esélyt adnunk az ellenfelünknek. A második gól már azért született meg, mert kitámadtunk. Nekünk is voltak biztató lehetőségeink, az első félidőben Sztojka, a második játékrészben Silye találhatott volna be. Ami nálunk kimaradt, az a Kecskemét oldalán bement. Nagyon kevés gólt tudunk lőni, ezt koncentrációs problémára tudom visszavezetni. A hátralévő tíz meccsből hat győzelemre van szükségünk ahhoz, hogy ki tudjuk harcolni a bennmaradást.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók