A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó Tibor megtartotta első edzését

Megkezdte a heti munkát a KTE HUFBAU, az edzőváltást követően Szabó Tibor kedden délelőtt tartotta meg az első edzést az együttesnek.

–Egy hónap van hátra a bajnokságból, itt fizikális felkészítésről nem lehet beszélni, itt mentálisan kell felrázni a csapatot, a pozitív dolgokat kiemelve. Önbizalommal kell futballoznunk, mernünk kell játszani, kezdeményezően kell fellépnünk, ez önbizalom nélkül nagyon nehéz. Pörgetjük természetesen az edzéseket, de a legfontosabb az, hogy mindenki pozitív szemlélettel álljon hozzá ehhez az időszakhoz, hogy ezt az öt mérkőzést megnyerjük. Meg is fogjuk csinálni – mondta Szabó Tibor.

Ami a keretet illeti, továbbra is vannak sérültek, akiknek váltakozó sebességgel javul az állapota, illetve Asztalos Dávid eltiltás miatt biztosan kihagyja majd a vasárnapi meccset a Szegedi VSE vendégeként.

Szabó Tiborral a Petőfi Népe szerdai számában is olvasható lesz egy interjú. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók