A Körösladány elleni váratlan döntetlen után edzőváltás történt a KTE HUFBAU-nál, Gombos Zsolt helyét a korábbi vezetőedző, Szabó Tibor vette át a kispadon. Régi-új vezetőedzőnk szerint pozitív, önbizalommal teli játékra lesz szükség a hajrában.
–Minden felnőtt mérkőzésen ott vagyok lehetőségeim szerint, most is a klubházban beszélgettünk a mérkőzés után, de természetesen nem számítottam arra, hogy ilyen fordulatot vesznek az események… –mondta Szabó Tibor kinevezéséről. –Zsolt felajánlotta a lemondását vasárnap este, amit a tulajdonos elfogadott, ezután kért fel engem, hogy vállaljam el a vezetőedzői pozíciót.
Öt mérkőzése maradt hátra a szezonból, jelenleg három pont a hátrányunk az éllovas Iváncsa mögött, mellyel az utolsó körben idegenben még lesz egy rangadó.
–A közép csoport elég kiegyensúlyozott, ezen a szinten nincs már könnyű mérkőzés –folytatta Szabó Tibor. –Olyan van, hogy valakinek nagyobb az esélye a győzelemre, de olyan nem, hogy ingyen osztogatják a pontokat. Minden egyes labdáért, gólért, pontért meg kell küzdenünk, nem szabad különbséget tennünk az ellenfelek között. Van öt meccsünk, ezeket mindegy milyen módon, de be meg kell nyernünk. A csapat erre képes, hiszen tavaly ősszel is sikerült ennél hosszabb győzelmi sorozatokat is produkálni, ezt most meg kell ismételnünk. Senki nem mondja, hogy ez könnyű lesz, de én maximálisan bízom a játékosokban.
Egy új edző általában mindig keresi azt a pontot, ahol esetleg változtatásra van szükség, öt mérkőzéssel a vége előtt itt elsősorban a fejekben kell rendnek lennie, illetve önbizalommal kell futballozni Szabó Tibor szerint.
–Egy hónap van hátra a bajnokságból, itt a fizikális felkészítésről nem lehet beszélni, itt mentálisan kell felrázni a csapatot, a pozitív dolgokat kiemelve. Önbizalommal kell futballoznunk, mernünk kell játszani, kezdeményezően kell fellépnünk, ez önbizalom nélkül nagyon nehéz. Pörgetjük természetesen az edzéseket, de a legfontosabb az, hogy mindenki pozitív szemlélettel álljon hozzá ehhez az időszakhoz, hogy ezt az öt mérkőzést megnyerjük. Meg is fogjuk csinálni.
Szabó Tibor 2018-ban már ünnepelhetett egy feljutást, akkor a megye I.-es bajnokság megnyerése után osztályozón harcoltuk ki az NB III.-as indulás jogát. A régi-új vezetőedző némi párhuzamot is érez az akkori helyzettel.
–A mostani helyzetet talán legjobban az osztályozóval tudom összehasonlítani, annyi különbséggel, hogy itt nem lesznek visszavágók. Lesz öt „kupameccsünk” tulajdonképpen, ahol egy mérkőzésen kell eldöntenünk a „továbbjutást”.
Szerző: Nyitray András (forrás: Petőfi Népe)