A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szabó Tibor szerint a támadások lezárásban kell javulni Dabason

Erős Károly után a KTE trénere, Szabó Tibor is elmondta, milyen meccsre is számít vasárnap Dabason. A legfontosabb az, hogy a Taksony ellen hiányzó pontos lezárások és befejezések most meglegyenek.

A tavalyi 6. helyezett otthonába látogatunk, akik első meccsüket megnyerték. Milyen összecsapásra számítasz?

Egy nagyon masszív csapathoz látogatunk, szeretnénk természetesen eredményesen játszani. Készültünk erre egész héten, a mi játékunkat szeretnénk ráerőltetni a Dabasra, remélhetőleg ez nagyobb százalékban sikerül majd nekünk a mérkőzés folyamán.

A Taksony elleni meccset elemezve, milyen tanulásgokat vontatok le?

Támadásban nagyon sok lehetőségünk volt, aminek nem lett lezárása. Mögéjük tudtunk kerülni, de igazából nem tudtuk befejezni a támadásainkat. Ha ez nagyobb százalékban sikerül, akkor eredményesebbek tudunk lenni a gólszerzésben is.

A legtöbb vezetőedző véleményét olvasgatva egységes a vélemény, miszerint nagyon kiegyenlített lesz ez a csoport. Egy kör eredményeit ismerve miként látod ezt?

Én is azt gondolom, hogy kiegyensúlyozott lesz a mezőny. Sokat fog számítani, hogy ki milyen kerettel rendelkezik, mennyire hosszú a kispad. Azt látjuk, hogy a minőségi játékosok tudják eldönteni a meccseket.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók