A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szalai Gábor: Köszönettel tartozunk a közönségnek

A Paks elleni 3-2-es vereség után első gólunk szerzője, Szalai Gábor értékelte a találkozót még az M4 Sport kamerái előtt.

– Szerintem már a piros lap előtt is nagy nyomást tett ránk Paks, amit rutinosabban kell kezelni, mert több hibát is vétettünk. A piros lapot vissza kell nézni, nem tudom, hogy jogos volt-e. Utána küzdöttünk, csináltuk a dolgunkat, a közönségnek mindenképpen köszönettel tartozunk, amit a legközelebbi hazai mérkőzésen szeretnénk is meghálálni. Jól mutatja ez a telt házas nézőszám, mit értünk el. Emlékszem, annak idején az NB III-ban 300 nézőnek is örültünk, most közel ötezren méltattak minket a vereség ellenére is. A szögletekre nagy hangsúlyt fektetünk az edzéseken, de a szezon első felében kevésbé voltunk ebből eredményesek, most viszont elkezdett beérni a munka gyümölcse, dolgozunk kell azonban tovább – mondta Szalai Gábor.

További értékelések ITT

Összefoglaló ITT

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók