A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szalai Gábor: Szeretnénk szépen zárni az évet

Idei utolsó meccsére készül csapatunk, szombaton a ZTE vendégei leszünk, mely előtt saját nevelésű védőnk, Szalai Gábor elmondta, szeretnék szépen zárni az évet a csapattal. Játékosunk emellett a szurkolókat is kiemelte, hiszen nélkülük nem sikerült volna veretlenül végig csinálni hazai pályán ezt az őszt, ráadásul február óta senki sem vette be a Széktói Stadiont. 

– Az utolsó sűrű héten egy Puskás Akadémia elleni döntetlenen vagytok túl, ami azt jelenti, hogy veretlenül zártátok az őszt. Hogyan láttad a meccset?

– Fel tudtunk készülni rendesen a Puskás Akadémiából, és egy elég jó mérkőzést is játszottunk velük. Annak tényleg örülünk, hogy a hazai veretlenségünket megtartottuk, de egy pici hiányérzet azért maradt bennem. Kicsi szerencsével, illetve némileg pontosabb játékkal akár meg is lehetett volna a győzelem, de nem vagyunk elégedetlenek. Örülünk ennek az egy pontnak is.

– Fél szezont hoztatok már le veretlenül hazai pályán, milyen volt hazai közönség előtt futballozni az élvonalban?

– Még a nyár folyamán szó volt róla, hogy nem biztos, hogy hazai pályán tudunk majd játszani. Amikor végül eldőlt, hogy maradhatunk a Széktói Stadionban, az hatalmas öröm volt az egész csapat számára. Tudtuk, hogy igazi futball-láz van, illetve lehet a városban. Sokan hiányolták az NB I-et, most itt van, tényleg rengeteg jöttek ki és szurkoltak nekünk, többször jegyet sem lehetett már kapni. Ez óriási lökést adott a csapatnak hétről hétre, és ennek a jó formának ez is lehet a titka, hogy a szurkolók is nagyon odatették magukat.

– Jön a ZTE elleni meccs, jó formában lévő ellenféllel találkozunk, mellyel fordulatos meccset vívtunk legutóbb is, akkor 3-1-re nyertünk. Most mire számítasz?

– Rögtön azt emelném ki, hogy a Zalaegerszeg egy nagyon jó erőkből álló csapat, jó focit is játszanak. Hazai pályán kifejezetten nehéz ellenük pontot szerezni. A legutóbb meccsünkön jobban kezdtek, de volt egy fordulópont, aminek én is főszereplője voltam. Fejeltem egy gólt, amit végül visszafújtak, de ezzel akkor jobban jártunk, hiszen büntető és piros lap követte. Most is arra számítok, hogy az akaratukat megpróbálják ránk erőltetni, de ha ezt tudjuk kezelni, illetve mi tudjuk kézbe venni az irányítást, akkor jó esélyünk lehet ponttal, pontokkal hazatérni.

– Hogyan értékelnéd az őszt, mit adhat még az utolsó meccs ahhoz, hogy teljesen elégedett legyél?

– Elégedettek lehetünk, a várakozások felett teljesítettünk. Boldogok vagyunk, de tesszük tovább a dolgunkat, mert szeretnénk szépen lezárni ezt az évet, ami rengeteg örömet hozott mindenkinek. Február óta nem kaptunk ki hazai pályán, csupán kettő vereségünk volt azóta összesen ebben az évben bajnoki meccsen. Szeretnénk ennek megfelelve szépen befejezni az évet, és jó hangulatban elmenni pihenni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók