A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szalai Gábor újabb nehéz meccsre számít

A KTE HUFBAU szerdán 18 órakor a PMFC-t fogadja hazai pályán. A találkozó előtt a Szolnok ellen két gólt szerző, remekül futballozó Szalai Gábor elmondta, újabb nehéz és harcos mérkőzésre van kilátás.

-Két gólt rúgni bárkinek nagy élmény, pláne egy védőnek. Mikor sikerült ez számodra korábban?

-Nem nagyon volt még erre példa, pláne nem idegenben. Talán utánpótlásban sikerült dupláznom annak idején, de őszintén mondom, hogy nem ez a fontos. A lényeg a csapatmunka, ami kellett ahhoz, hogy ponttal tudjunk eljönni Szolnokról. Három is lehetett volna ez akár, de a döntetlen mindenképpen megérdemelt volt.

-Négy meccsen már három gólnál tartasz, kell tartania a támadóknak tőled?

-Nem, ilyenről nincs szó, megvannak a megfelelő játékosaink előre. Ez az egész a csapatmunkáról szól, én is ennek köszönhetem mindhárom gólomat. Mindent részletesen begyakorlunk, tisztában vagyunk azzal, hogy adott szituációban mi a dolgunk, mit kell csinálnunk. A következő fordulóban bárkire kijöhet ugyanígy egy figura, rengeteg munkánk van ebben.

-Hogyan értékelnéd a szolnoki meccset? Félig tele, vagy félig üres a pohár?

-Inkább félig üres annak tükrében, hogy a végén mi vezettünk, illetve megfordítottuk a meccset. Sajnos egy büntetőből ki tudott egyenlíteni a Szolnok, de a legvégén még így is adódott egy nagy helyzetünk. Egy nagyon küzdelmes és kemény mérkőzés volt, melyen fizikálisan nem tudott fölénk nőni az ellenfél.

-Jön a Pécs, milyen mérkőzésre számítasz?

-Ahogy mi, úgy a Pécs is egy fizikálisan nagyon jól felkészített csapat. Sokat fognak futni, küzdeni, egészen biztosan egy nagyon hajtós találkozó lesz így. Az idei szereplésük véleményem szerint nem mérvadó, egyelőre nem jött ki nekik a lépés, de nehéz ellenfelekkel is találkoztak. Nehéz találkozó lesz, de itthon eddig nagyon jól szerepeltünk, így most is győzni szeretnénk.

-Szolnokon végig lehetett hallani a vendégszektort, mennyit éreztetek ebből?

-Nagyon sokat dobott rajtunk, hogy végig hallottuk a szurkolóinkat, szinte tényleg otthon érezhettük magunkat. Mindig jó, ha elkísér minket a tábor, bízom benne, hogy a hétközi fordulóban is szép számú közönség támogat majd minket hazai pályán.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók