A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szalai József debütált, két fiatallal a kezdőben álltunk fel

Szabó István meghúzta a váratlant a DVTK elleni bajnokin, hiszen az első három kör alapcsapatához képest 10 helyen változtatott a kezdőben. Csapatunk végül 1-1-es döntetlent játszott Miskolcon. 

Szalai József az NBII-ben először játszott lila-fehérben

A bátor húzás értékét növeli az is, hogy a fiatalszabálynak duplán is megfeleltünk, hiszen a kezdőcsapatban két 2002-es játékos kapott lehetőséget, Buna Gábor először volt kezdő, Szalai József ráadásul azután debütált, hogy kedden délután írta alá kölcsönszerződését. A kezdőcsapat átlagéletkora alig volt több 24 évnél.

A visszatérő Szalai József mellett Kersák Rolandnak, Gál Szabolcsnak és Szalai Gábornak is ez volt az első meccse a szezonban, utóbbi ezt rögtön góllal tette emlékezetessé. A kezdőcsapatban összesen négy KTE nevelésű játékos kapott helyett, név szerint a gólszerző Szalai Gábor, a gólpasszt jegyző Marsa Levente, illetve Szalai József és Puskás Zoltán.

Marsa Levente gólpasszt adott, már a másodikat a szezonban

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók