A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szalai József: Nem akarunk itt megállni

Szalai József örül, hogy sikerült pontokkal lezárni ezt a szép őszt, de azt is elmondta, hogy itt nem akarnak még megállni.

- Hogyan értékelnéd a budaörsi sikert?

- Nagyon örülök, hogy győzni tudtunk az év utolsó meccsén, mert azért bennünk volt az is, hogy vissza kell vágni a Budaörsnek az első fordulóban történtekért. Egyértelműen megérdemeltük a győzelmet, jobban akartuk a sikert, végig domináltunk. Nem hagytunk területeket az ellenfélnek, jól is játszottunk. Azon felül, hogy rúgtunk megint három gólt, lehetett volna nagyobb is a különbség, mert nem álltunk meg a góljaink után, mindig a következőre törekedtünk. Ebből is látszik, hogy milyen mentalitása van a csapatnak, ami döntőnek bizonyult most.

- Milyen volt lezárni ezt az őszt?

- A csapat abszolút remekelt az ősz folyamán, voltak ebben persze hullámvölgyek, hol jól játszottunk, hol kevésbé. Ami a lényeg viszont, hogy egyértelműen a várakozásokon felül teljesítettünk, viszont ez jelenti azt is, hogy erőn felül. Jó játékosok alkotják a KTE-t, a csapatszellem kiemelendő, hiszen egymásért is nagyon tudunk harcolni, ami kulcsfontosságú ebben a sikerben.

- Jöhet most egy kis pihenő, de mit vársz a tavasztól?

- Egyértelmű, hogy itt nem szeretnénk megállni, minél jobb eredményt akarunk elérni a szezon végén. Ki kell emelnem itt még a szurkolókat, hiszen ők is nagyon kellettek ehhez a sikerhez, lehetett bármilyen idő, játszhattunk bárhol, ők kitartottak mellettünk. Ez sokat jelentett számunkra, ezúton is köszönjük!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók