A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendége volt a Kecskeméti TE HUFBAU. A hazaiak az első félidőben kétszer is betaláltak, ami a 15 meccses lila-fehér veretlenségi sorozat végét jelentette.
A Szeged bátran kezdte a mérkőzést, már a 2. percben lövéssel jelentkeztek, Horváth fejelt fölé 16 méterről. Nem kellett sokat várni a hazai gólra, a 8. percben Szabóval szemben volt erőszakos Haruna, aki a szögletzászlónál labdát szerzett, majd lapos beadása után Gajdos egy átvétel után a kapu bal oldalába lőtt (1-0). A 10. percben jöhetett volna az egyenlítés, Tóth Dániel beadása után Grünvald érkezett a hosszún, laposan középre lőtt, Nagyról azonban fölé perdült a labda. A 14. percben Bartha és Katona játszott össze, utóbbi jobbal lőtt, de Molnár-Farkas lábbal védett. Húsz perc elteltével aktívabb lett a Szeged, főleg pontrúgásokból, Pejovic fejesét nagy bravúrral hárította Varga. A 31. percben egy élesen középre lőtt labdát nem tudott kivágni a KTE, ezt Germán használta ki, aki 12 méterről a jobb sarokba lőtt (2-0). A félidő hajrájában Germán a kapufát is eltalálta, de nem nőtt a különbség.
Szünetben hármat is cserélt Szabó István nem is meglepő módon, ami majdnem azonnal bejött, Lukács beadása után ugyanis Tóth Barna nagyon jól csúsztatott, Molnár-Farkas azonban kikapta a labdát a jobb alsóból. A folytatásban megint Tóth fejelt fölé egy beadást, majd a másik oldalon Pejovic tett ugyanígy egy szöglet után, összességében azonban érezhető volt, hogy a Szeged itt már a kontráktól várja főleg a lezárás lehetőségét, jobban átadták a területet ennek érdekében, amit igyekezett a KTE is kihasználni. A játék összességében kiegyenlített volt, ezt Horváth szabadrúgása törte meg, mely fölé szállt a 66. percben. A 72. percben Tóth Barna került nagy helyzetbe, lövésébe azonban bele tudott vetődni egy védő még. A 76. percben a csereként beálló Lestyán lőtt 18 méterről egy kontra végén, de a bal felső mellett süvített ez el, majd az ellentámadás végén Szalai József éles szögből leadott próbálkozását védte a kapus.
Szeged-Csanád GA – KTE HUFBAU 2-0 (2-0)
Szeged, 1000 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Szilágyi, Punyi)
Szeged: Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Pejovic, Kővári – Horváth K. (Lestyán 68., Dobronoky 90.), Simon Á. (Farkas A. 68.), Kovács M., Gajdos – Haruna (Kóródi 82.), Germán (Dobos 68.).
KTE: Varga B. – Tóth D., Szabó A. (Gál 59.), Belényesi, Szalai G., Grünvald – Nagy K. (Szuhodovszki 46.), Vágó (Marsa 46.), Bartha – Tóth B., Katona (Szalai J. 70.).
Gól: Gajdos (8.), Germán (31.)
Kiállítva: Farkas A. (90.) ill. Belényesi (88.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu (fotó: Szeged-Csanád GA)