A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szegeden vív rangadót vasárnap a KTE

Vasárnap ismét a megyeszékhelyek rangadójára kerül sor, a Kecskeméti TE a SZEOL vendége lesz a Vasutas Sportpályán. Ellenfelünk még a bajnoki címért is versenyben van, ugyanakkor ősszel már megleptük őket.

Vladul duplájával nyertünk tavaly

A SZEOL számára kiemelten fontos a KTE elleni derbi, hiszen legutóbb Pakson hagytak két pontot. Botlaniuk így már nem szabad, ha még meg akarják előzni a nyártól ismét városi riválisnak számító Szeged-Grosicsot, mely 7 ponttal van előttük jelenleg. Hazai pályán még veretlenek tavasszal, két-két győzelem és döntetlen a mutatójuk.

A KTE kitűnő hazai sorozatban van, hiszen utóbbi három mérkőzésünket kapott gól nélkül húztuk be a Széktóiban. Sokat érne, ha idegenben is elkapnánk a fonalat, mert bár a Paks és a Szentlőrinc ellen rögtön négy pontot szereztünk, a Kozármislenytől és a Szeged-Grosicstól kikaptunk utóbbi két túránk alkalmával. Az őszi emlékek mindenesetre kellemesek lehetnek számunkra, hiszen Vladul duplájával 2-0-ra nyertünk a SZEOL ellen itthon.

Szerző: Nyitray András

Média partnerek
Támogatók