A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Szegedi siker után jöhet egy kis pihenő

Pénteken az NB II.-es Szeged-Csanád GA vendégeként játszott felkészülési mérkőzést a Kecskeméti TE, melyet Tóth Barna duplájával magabiztosan nyert meg Szabó István együttese.

Már első percektől nagyon aktívak voltak támadásban a lila-fehér játékosok, Májer két ígéretes lövéssel is jelentkezett, de végül egyikből sem született gól. Ezek után Tóth percei következtek, aki előbb 16 méterről próbálkozott ballal, de a kapus hárított, majd egy szöglet után fejelt kevéssel a kapu mellé. A 12. percben Májer került újra nagy helyzetbe, de hatalmas tömeg gyűlt össze a kapu torkában, mire lőni tudott, így egy védőről levágódott kísérlete. A szegediek egyetlen igazán nagy helyzete a 40. percben alakult ki, egy labdaszerzés után Kundrák tört a kapura, de beérték és megzavarták a védők, Kersák pedig jól lépett ki a kicsit hosszan megtolt labdára.

Fordulás után nem kellett sokat várni a már régebb óta levegőben lógó kecskeméti gólra, Banó-Szabó harcolt ki büntetőt az 50. percben, amit Tóth vágott a kapuba (0-1). Újabb tíz perc elteltével el is dőlt az egyébként jó iramú és kemény edzőmeccs, amikor Zeke ment el a bal oldalon, visszatette a labdát Tóth Barnának, aki egy okos csel után a léc alá bombázott néhány méterről (0-2). A hajrában még akár nagyobb is lehetett volna a különbség, ám sem Szalai, sem Banó-Szabó lövéseiből nem lett gól, így maradt a 0-2.

Szabó István néhány nap pihenőt adott csapatának a meccs után, de jövő héten már teljes gőzzel készülnek a Mezőkövesd elleni hazai bajnokira, melyet április 2-án (vasárnap) 14:15-kor rendeznek a Széktói Stadionban.

Szeged-Csanád GA – Kecskeméti TE 0-2 (0-0)

Szeged, felkészülési mérkőzés  

KTE: Kersák – Nagy K., Szabó A., Rjaskó, Szalai G., Zeke – Szuhodovszki, Vágó, Banó-Szabó – Tóth B., Májer.

Csere: Varga Á. (kapus), Katona M., Nikitscher, Meszhi, Belényesi, Bodor Z., Buna, Gréczi.

Gól: Tóth B. (50., 60.)

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Nagyszerű pályán, nagyszerű körülmények közt játszhattunk egy kiemelkedő képességű NB II.-es csapat ellen. Nagy hasznunkra volt ez a mérkőzés. Gyorsan és kombinatívan játszottunk, a srácok tényleg élvezték a futballt. Kis hiányérzetem a kimaradó helyzeteink, illetve a rosszul megvalósított pontrúgások miatt volt, de ez benne van a játékban. Megfelelő terhelést tudtunk adni azoknak, akik pályára léptek, szerencsére betegeink és sérültjeink is folyamatosan térnek vissza. Sok pozitívum volt ebben a meccsben összességében. Kapnak most egy kis pihenőt a játékosok, majd a jövő héttől folytatjuk a munkát, lesz időnk egy teljes hetet készülni a Mezőkövesdre.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók